Aknára futott egy utasszállító busz Kelet-Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Legalább három ember meghalt és sokan megsebesültek, amikor egy utasszállító busz aknára futott Kelet-Ukrajnában szerdán.
Vágólapra másolva!

A busz 26 utast szállított, és a kormányerők által ellenőrzött Artemivszk településről tartott az attól 35 kilométerre fekvő, oroszbarát felkelők kezén lévő Horlivka felé - jelentette az ukrán média.

A helyi rendőrség három halottról és hat sebesültről, a Donyeck megyei közigazgatás négy halottról és 11 sebesültről számolt be. Több sebesült válságos állapotban van.

A busz akkor futott véletlenül aknára az egyik hátsó kerekével, amikor a kormányerők egyik ellenőrzőpontját próbálta kikerülni. Mind a rendőrség, mind a megyei hivatal közölte, hogy a busz illegálisan akart átjutni a front túloldalára. A megyek hivatal szóvivője azt mondta, a jármű a közeli földeken keresztül próbálta kikerülni az ellenőrzőpontot, amikor a katasztrófa megtörtént.

A szembenálló felek a tavaly áprilisban kezdődött, s azóta az ENSZ adatai szerint legalább hatezer halálos áldozatot követelő konfliktus során számos közlekedési útvonalat és a frontvonalon fekvő földet aláaknáztak.