A NATO ellen tüntettek Pozsonyban

Szijjártó Péter; STOLTENBERG, Jens KAPCSOLATOKHOZ  KÖTŐDŐ kézfogás Közéleti személyiség foglalkozása külgazdasági és külügyminiszter magyar zászló NATO-főtitkár politikus SZEMÉLY SZIMBÓLUM zászló KAPCSOLATOKHOZ  KÖTŐDŐ kézfogás Közéleti személyiség foglal
Brüsszel, 2014. november 18. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) által közreadott képen Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (j) fogadja hivatalában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Brüsszelben 2014. november 18-án. MTI Fotó: NATO
Vágólapra másolva!
Több százan tüntettek a pozsonyi Hviezdoslav téren a tervezett NATO-támaszpontok miatt. 
Vágólapra másolva!

A tiltakozó megmozdulás több civil szervet - köztük a szlovák-orosz baráti társaság - rendezésében zajlott, s már a második ilyen tüntetés volt Pozsonyban és a sokadik Szlovákiában két héten belül. A rendezvénynek a szervezők szerint a meghirdetetten kívül több apropója is volt, részint Szlovákia NATO-csatlakozásának közelgő, valamint Szerbia a NATO általi bombázásának a közelmúltban volt évfordulója. A rendezvényen a szervezők aláírásgyűjtést is elindítottak.

"Gyilkos, megszálló" NATO

A tiltakozás résztvevői "Nem akarunk NATO-támaszpontokat", illetve "NATO - gyilkosok, megszállók" és hasonló feliratú transzparenseket emeltek a magasba, néhány ember kezében szlovák és orosz nemzeti lobogót is látni lehetett, illetve a szónoki pulpitus közelében néhányan egy "Novorosszija" (a szakadár ukrajnai területek utaló) zászlót is kifeszítettek.

Szijjártó Péter és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, 2014. november 18-án. Forrás: MTI/Nato

A tiltakozó megmozdulás során több civil szervezet aktivistája intézett beszédet a tüntetőkhöz. A szónokok rendszerint az észak-atlanti szervezet különböző szerepvállalásait, illetve Szlovákia NATO-tagságát bírálták és elutasították a NATO-támaszpontok esetleges szlovákiai kiépítését.

Oligarchák háborúja

A tiltakozás egyik résztvevője és szónoka Ján Carnogursky a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) egykori alapítója, egykori miniszterelnök és igazságügyi miniszter volt. Carnogursky az ukrajnai konfliktust azt "oligarchák háborújának" nevezve, s azt hangsúlyozta: el kell utasítani a NATO-támaszpontok szlovákiai kiépítését, mivel azok közelebb hozzák Szlovákiához a "keleten dúló háborút."