Megkezdődött a Germanwings-áldozatok azonosításának aktív szakasza a francia csendőrség bűnügyi kutatóintézetében, a Párizs melletti Pontoise-ban. A hozzátartozóknak még hónapokig várniuk kell az eredményekre. A március 24-én a francia Alpokban történt légi szerencsétlenséget a másodpilóta, Andreas Lubitz szándékosan okozhatta.

Szakértők folyamatosan dolgoznak azon, hogy azonosítsák a roncsok között felfedezett 600 emberi testrészt. Már biztos, hogy köztük van a pszichés problémákkal küzdő Andreas Lubitzé is, amelyet magasan a hegyoldalban találtak meg.

Forrás: MTI/AP pool//Christophe Ena

A Barcelonából Düsseldorfba tartó Airbus A320-as repülőgép a fedélzetén 150 emberrel 800 kilométeres óránkénti sebességgel csapódott a hegyoldalba, és apró darabokra szakadt.

Forrás: MTI/AP pool//Christophe Ena

A szakemberek Pontoise-ban DNS-vizsgálatokat végeznek. A hozzátartozók önként vethették alá magukat DNS-mintavételnek, hogy így beazonosíthatók legyenek eltűnt szeretteik földi maradványai.