Megérkezett a Vöröskereszt első gépe Jemenbe

Vágólapra másolva!
Megérkezett a jemeni fővárosba a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának első repülőgépe, amelynek a fedélzetén egészségügyi szakemberek utaztak.
Vágólapra másolva!

A segélymunkásokat szállító repülőgép Szanaába való megérkezését Dominik Stillhart, a genfi székhelyű szervezet műveleti igazgatója jelentette be a Twitter közösségi oldalon. Tájékoztatása szerint a mostanit újabb gépek fogják követni.

Szerdán újabb gép indul

A Vöröskereszt egyik szóvivője arról számolt be, hogy a szóban forgó kisrepülőgép hétfőn érkezett meg a jemeni fővárosba. Sitara Jabeen elmondta, szerdán egy egészségügyi felszereléseket szállító repülőgépet fognak indítani Szanaába a jordániai Ammánból.

Forrás: MTI/EPA/-

48 tonna gyógyszer várakozik

A szervezet Genfből is segélyszállítmányokat készül küldeni a közel-keleti országba. Korábbi közlés szerint mintegy 48 tonna gyógyszer és sebészeti felszerelés vár arra, hogy repülőn és hajón Jemenbe szállíthassák.

Sürgetik a tűzszünetet

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szombaton azonnali hatállyal 24 órás tűzszünetet sürgetett, hogy segítséget tudjanak nyújtani a bajba jutott lakosságnak.

A jemeni húszi lázadók néhány hete megpróbálták magukhoz ragadni a hatalmat, és ezzel polgárháborúba taszították az arab országot. A húszikat az Ali Abdalláh Száleh korábbi jemeni államfőhöz hű csapatok és Irán, míg az Abed Rabbo Manszúr Hádi elnökhöz hű erőket Szaúd-Arábia és a Perzsa-öböl menti államok támogatják.