Bevezethetik a sorozást Csehországban

Vágólapra másolva!
Elfogadta a védelmi törvény módosítását a cseh kormány. Ha a jogszabályra a parlament is rábólint, a cseh hadsereg várhatóan már a jövő évben újra bevezeti a 18 évesek sorozását.
Vágólapra másolva!

A védelmi törvény módosítása azonban nem jelenti a tíz éve megszüntetett kötelező sorkatonai szolgálat felújítását. A sorozás nyilvántartásba vételt, a katonai szolgálatra való alkalmasság megállapítását jelenti, és nem a hadseregbe való bevonulást.

Nőket is soroznának

Újdonság, hogy a sorozás a múlttól eltérően már a nőkre is vonatkozna. A hadsereg lehetőséget kapna arra, hogy ne csak a hivatásos hadsereg katonáit, hanem aktív tartalékosokat is külföldi katonai misszióba küldhessen.

A nőket is soroznák Forrás: AFP/Joseph Barrak

Egészségi felmérés

"A 18 évesek részvétele a rendszeres sorozásokon lehetővé teszi a hadseregnek, hogy objektív képet kapjon a lakosság egészségi állapotáról, illetve arról, hogy veszély esetén mennyire hajlandóak az emberek részt venni az ország védelmében" - jelentette ki az éjjeli kormányülés után Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter.

Támogatnák a sorkatonai szolgálatot

Egy közelmúltban készített országos felmérés szerint a sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését a csehek 63 százaléka támogatja, míg 37 százaléka elutasítja.

Itthon nem tervezik a sorkötelezettség újbóli bevezetését. Forrás: MTI/Kovács Attila

A Stem Mark ügynökség által készített felmérés egyik meglepetése, hogy a fiatalabbakat, akiket a sorkatonaság bevezetése elsősorban érintene, több mint 70 százalékban támogatják az elképzelést.

Gyorsabb mozgósítást tenne lehetővé

A kötelező sorkatonaságot 2005-ben szüntették meg Csehországban. Azóta mintegy 20 ezer fős hivatásos hadserege van az országnak, míg az aktív tartalékosok száma 1200 fő. Ezt a számot szeretnék ötezerre növelni.

2005-ig a kötelező sorkatonai szolgálat időtartama egy év volt. A módosított védelmi törvény szerint, amelyet nagy valószínűséggel a parlament gond nélkül elfogad, a hadsereg a jövőben nyilvántartást vezetne a sorozottakról. Veszély esetén ez lehetővé tenné a gyorsabb mozgósítást. A magyar kormány nem tervezi a sorkötelezettség újra elrendelését, az ellenzéki pártok is inkább a szerződéses hadsereget fejlesztenék.