Négyszáz menekült tűnt el Líbia partjainál

speciális mentők szájmaszk Porto Empedocle, Illegális bevándorló,
Porto Empedocle, 2015. április 14. Illegális bevándorlók gyermekét viszi pokrócban a Vöröskereszt egyik önkéntese a szicíliai Porto Empedocle kikötőjében 2015. április 13-án. A Líbiából Olaszországba tartó menekülthajó 144 emberrel a fedélzetén mintegy 130 km-re a líbiai partoktól felborult, a balesetben kilenc menekült életét vesztette, a többieket sikerült kimentenie az olasz parti őrségnek.
Vágólapra másolva!
Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint az országok nem tesznek eleget annak érdekében, hogy megmentsék az Afrikából a Földközi-tengeren keresztül Európába menekülők életét. A hétvégén 400 ember veszhetett oda, amikor a hajójuk elsüllyedt Líbia és Olaszország között.
Vágólapra másolva!

Az UNHCR szóvivője elmondta a BBC-nek, hogy a négyszáz embert még mindig keresik, a líbiai parti őrség pedig úgy vélekedik, hogy a héten még többen próbálnak majd meg útra kelni.

Gyerekek is meghalhattak

A Save the Children nevű, nagy-britanniai székhelyű nemzetközi humanitárius szervezet közlése szerint a mintegy 550 embert szállító hajó 24 órával azután süllyedt el, hogy elhagyta Líbia partjait. Az áldozatok között sok fiatal volt, kiskorúak is lehettek. Többségük Afrika szubszaharai térségéből érkezett, további részleteket azonban nem közöltek.

A Save the Children munkatársai által megkérdezett túlélőket egy másik hajóval a dél-olaszországi Calabria régió egyik kikötőjébe szállították.

Az olasz parti őrség kimentett 144 embert Forrás: AFP/Giovanni Isolino

Nyolcezret mentettek ki

Az olasz parti őrségnek a helyszínre siető egységei 144 embert vettek fedélzetre, de a BBC szerint csak múlt péntek óta nyolcezernél több menekültet mentettek ki a tengerből.

Az olasz belügyminiszter pedig utasította az önkormányzatokat országszerte, hogy készüljenek fel az újonnan érkezők befogadására.

Az ENSZ szerint az idén már 500 menekült vesztette életét – harmincszor annyi, mint az előző év azonos időszakában.

A Vöröskereszt egyik önkéntese egy kisbabával Forrás: MTI/AP/Calogero Montanalampo

Most kezdődik a „szezon”

Tavaly több mint 280 ezren érkeztek illegálisan az EU területére, közülük sokan a szíriai polgárháború és az eritreai konfliktus miatt menekültek el otthonukból.

Az év eleje óta már 15 ezer illegális bevándorlónak nyújtottak segítséget a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszon. Az utóbbi hetekben a javuló időjárás miatt is egyre több hajó indult az észak-afrikai partokról Európa felé.

Ahogy javul az idő, egyre többen indulnak útnak Forrás: MTI/AP/Calogero Montanalampo