Életjelet adott Fidel Castro

nk20150203
A világsajtóban gyakran megjelenő feltételezések ellenére Fidel Castro él és virul. A képen a volt kubai elnök Randy Perdomo Garcíát, a havannai Egyetemi Hallgatók Szövetségének vezetőjét fogadja Havannában
Vágólapra másolva!
Ismét életjelet adott magáról Fidel Castro: a volt kubai elnök egyetemistákkal beszélgetett telefonon pénteken a Granma című helyi kommunista pártlap beszámolója szerint.
Vágólapra másolva!

"Legyetek boldogok, hogy ebben a korszakban születtetek" - mondta beszélgetőtársainak a 88 éves Castro, akinek egészségi állapotáról rendszeresen napvilágot látnak különféle találgatások.

Minden nehezebb volt

A telefonbeszélgetésre néhány nappal korábban került sor, de a kubai állami média csak pénteken közölt belőle néhány részletet. "Az emberiség ugyan most a legveszélyesebb időket éli, de korábban minden sokkal nehezebb volt" - hangsúlyozta a volt államfő a diákoknak.

A képen a volt kubai elnök Randy Perdomo Garcíát, a havannai Egyetemi Hallgatók Szövetségének vezetőjét fogadja Havannában Forrás: MTI/EPA/Cubadebate/-------------------

A Castróval beszélgető egyetemisták egy kiránduláson vettek részt, amelynek keretében a karibi szigetország meghatározó történelmi helyszíneit, köztük Castro szülőföldjét, a keleti országrészben található Santiago de Cuba tartományt keresték fel. A túrát április 11-én kezdték abból az alkalomból, hogy Castro 70 évvel ezelőtt iratkozott be a havannai egyetemre.

Néha feltűnik

Legutóbb április elején számolt be a kubai sajtó arról, hogy Castro megjelent a nyilvánosság előtt és üdvözölt egy venezuelai delegációt. Fidel Castro közel fél évszázadon át irányította a karibi szigetországot, mielőtt megrendült egészsége miatt 2006. július 31-én átengedte az elnöki tisztséget öccsének, Raúl Castrónak. Nem tudni, hogy az exelnöknek milyen szerepe van a jelenlegi kubai vezetésben. Sokan azt feltételezik, hogy Raúl Castro a főbb döntések előtt kikéri bátyja tanácsát.