Amerikai drón ölte meg az al-Kaida túszait

Vágólapra másolva!
A Fehér Ház csak most ismerte el, hogy januárban amerikai dróntámadás áldozata lett az al-Kaida két külföldi túsza, Warren Weinstein amerikai orvos és az olasz Giovanni Lo Porto. Haláluk véletlen baleset volt, akárcsak azé a két amerikaié, aki vezető szerepet töltött be az al-Kaidában.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a terrorelhárítás nem volt tudatában annak, hogy a négy ember a pakisztáni–afganisztáni határ közelében lévő célterületen tartózkodott. A Fehér Ház részvétét fejezte ki a túszok hozzátartozóinak.

Obama feloldotta a titkot

Az információ titkosítását Barack Obama oldotta fel – számolt be az NBC News, a brit Guardian pedig úgy tudja, hogy az elnök maga is hamarosan megszólal az ügyben.

Weinstein 2011, Lo Porto 2012 óta volt a szervezet fogságában. Velük együtt halt meg az egyik amerikai dzsihádista, Ahmed Farouq is, míg egy másik, Adam Gadahn egy másik dróntámadás során vesztette életét.