A korrupció ellen menetelnek

2015.04.25. 10:21

Gyalog indult brazil tüntetők egy csoportja pénteken Sao Paulóból a több mint ezer kilométerre lévő Brazíliavárosba, tiltakozva az országot sújtó korrupció ellen, és követelve Dilma Rousseff államfő lemondását.

A menetet a Szabad Brazil Mozgalom nevű jobboldali csoport szervezte, amely az interneten már közel 3 millió támogatót szerzett, főleg a városi középosztályból.

A Petrobras-botrány miatt

A szervezet akciójának közvetlen kiváltója a Petrobras állami kőolajcégnél kibontakozott korrupciós botrány volt. A brazil ügyészség két tucat céget gyanúsított meg azzal, hogy kenőpénzt fizettek a Petrobras közvetítésével mások mellett a kormányon lévő baloldali Munkáspárt tagjainak.

Az országban márciusban 1,7 millióan tüntettek a kormányzat és a korrupció ellen, két héttel ezelőtt pedig 600 ezer embert mozgatott meg egy tiltakozó akció. Rousseff támogatottsága az eddigi legalacsonyabb szinten, mindössze 13 százalékon áll.

32 napig menetelnek

A most indult menet - amely a számítások szerint pontosan 1136 kilométert tesz meg - a tervek szerint 32 nap alatt jut el a fővárosba.