Ötmilliárd ember nem juthat el a sebészetre

Vágólapra másolva!
A világ lakosságának kétharmada nem engedheti meg magának a biztonságos és olcsó műtétet. Többen áldozatot szed a megfelelő orvosi beavatkozás hiányába, mint az AIDS, a tuberkulózis és malária.
Vágólapra másolva!

A szubszaharai régióban élő emberek 93 százaléka még csak alapvető sebészeti ellátásban sem részesül – derül ki az orvosi tudományos lap, a The Lancet tanulmányából.

Huszonöt szakértő egy év alatt több mint száz ország egészségügyi dolgozójától és páciensétől gyűjtött adatok alapján írta a tanulmányt. Azt vizsgáltak, hogy a páciensek két órán belül eljuthatnak-e biztonságos és megfizethető sebészetre.

Botrányos eredmény

Ennek alapján, az eredmény botrányos volt – mondta Andy Leather. A tanulmány egyik szerzője szerint az emberek olyan betegségek következtében vesztik életüket, amik a megfelelő körülmények fennállása esetén kezelhetőek lettek volna. A megfelelő orvosi beavatkozás hiánya több embert öl meg, mint az AIDS, a tuberkulózis és a malária.

Ebolával fertőzött kisfiút etetnek Sierra-Leonéban Forrás: AFP/Carl De Souza

A tanulmány egyik megállapítása, hogy több altatóorvosra, sebészre és szülészre van szükség. Az Egyesült Királyságban és Brazíliában 35, Amerikában pedig 36 sebész szakorvos jut 100 ezer lakosra. Ez az arány Bangladesben 1,7, Sierra Leonéban pedig 0,1.

Drága tétlenség

A cselekvés hiánya költségesebbnek bizonyul, mint egy megfelelő színvonalú és elérhető sebészi rendszer biztosítása – mondta a BBC-nek John Meara Kletjian, a Harvard egyetem professzora. A tanulmány szerint globálisan 420 milliárd dollára lenne szükség az egészségügy javítására, miközben a korai elhalálozások 12 ezer milliárd dollárjába kerülnek a világgazdaságnak 2030-ig.

A világon összesen 313 millió műtétet hajtanak végre évente. Minden húsz operációból csupán egy zajlik valamelyik szegényebb országban, miközben a Föld lakosságának több mint kétharmada ezekben a régiókban él.