Történetek egy értelmetlen háborúból

Kelet-Ukrajna, háború
Vágólapra másolva!
Bizonyára olvasóink is észrevették, hogy az Origo az elmúlt hetekben a kelet-ukrajnai háborús övezetből jelentkezett helyszíni beszámolókkal, ukrán és szeparatista oldalról egyaránt. Voltunk fél kilométerre egymásra tüzelő katonáktól, beszéltünk mindkét oldal harcosaival, és csak megerősödött bennünk a gyanú: a felek narratívái kibékíthetetlenül eltérőek. Ez azonban mit sem változtat a vérontás értelmetlenségén. Utóbbi állításainkat tíz rövid, személyes történeten keresztül mutatjuk be. Hadiárva, hajléktalanná vált és menekült emberek, rajtuk segítő lelkész, orvosok, önkéntesek és radikális egyenruhások vallomásai következnek.
Vágólapra másolva!

Rinat Ibrahimov, Nikisinye

A 17 éves gimnazistával a Debalcevéhez közeli faluban találkoztunk, épp nagybátyjának segített összeszedni a törmeléket romokban álló házának udvarán. Az egykor 700 fős faluban fél évig dúlt az állóháború az ukrán hadsereg és a szeparatisták között, szinte minden megsemmisült, Rinaték háza például menthetetlen.

Menthetetlen állapotok Fotó: Bielik István - Origo

A fiút azonban ennél tragikusabb veszteség is érte: apja nem élte túl a harcokat, anyja pedig Oroszországban, rokonoknál várja, hogy jobbra forduljanak a dolgok. Ehhez Donyeckben is ígértek segítséget, minden az ütemezésétől függ.

Nikisinye... Fotó: Bielik István - Origo

Rinat Ibrahimov most a bátyjánál lakik, az iskolát Torezben végzi. Csak véletlen, hogy a találkozásunkkor épp terepszínű nadrágot viselt.

Jefimevka Andrejevna, Donyeck

65 évig élt itt Fotó: Bielik István - Origo

„Október 6-án lőtték szét a házamat az ukránok” – emlékszik vissza a nyugdíjas özvegyasszony egy külvárosi kerületben, a Kijevi körzetben, közel a donyecki repülőtérhez. Mint mondja, abban a hónapban tették egyelővé a földdel az egész utcát. Jefimevka Andrejevna azóta a nővérénél él, ő ugyanis közel lakik a házához, ahol az elmúlt 65 évet töltötte. Gyermekei is hívják, de ő inkább marad a környéken. Szerinte mielőbb függetlenedni kell az ukránoktól, mert azok „nem emberek”: nem fizetik a nyugdíjat, nem tartják tiszteletben az (orosz) nyelvet és kultúrát.

Még a játszóteret sem kímélték Fotó: Bielik István - Origo

Az idős asszony reméli, hogy a Donyecki Népköztársaságban jobb lesz, okkal: április óta újra kap nyugdíjat, elpusztult otthonáért pedig 1 millió hrivnya (11 millió forint) kártérítést ígértek neki a város új illetékesei. Jefimevka Andrejevnára éppen kertészkedés – és a donyecki reptér felől hallott ágyúzás – közben találtunk rá – egy menthetetlen ház udvarán. „Segítsenek abban, amiben tudnak, hogy vége legyen ennek!” – kérlelt minket.

Szergej Barkalov, Donyeck

„Épp elég katonát kezelünk, ennél többet nem mondhatok.” És valóban, Szergej Barkalovból nem is lehet többet kihúzni a pácienseivel kapcsolatban. Másról viszont szívesebben beszél a donyecki katonakórházban ügyelő sebész főorvos.

Nagy a titkolózás Fotó: Bielik István - Origo

Például arról, hogy annak ellenére sem kívánja vissza az ukrán uralmat, hogy akkoriban kapott fizetést – most ugyanis önkéntesek felajánlásaiból tartja fenn magát. Szerinte az emberek – ő is – büszkék lettek arra, hogy egy független ország állampolgárai: „Nem tudom ezt elmagyarázni, ezt egyszerűen érezni kell. Istenben is jobban hiszünk azóta.”

Névtelen katonák sírjai Donyeck mellett Fotó: Bielik István - Origo

A sebész szerint Kijev ott hibázott, hogy elnyomta az orosz nyelvhasználatot, és rájuk erőltette az ukránt; ha ez a hozzáállás változna, akkor lenne miről tárgyalni: „Megvannak a céljaink, amiket el akarunk érni. Nem számít, mennyi idő alatt.”

Hmurij, Debalceve

Vérbeli harcosként persze csak a becenevét árulta el. A hmurij jelentése komor, bár a szótár elsőre halottas-nak fordítja. A Kijevből a frontra zarándokoló katona az ukránok kivonulása óta fel nem robbant rakétákat vizsgál be és semmisít meg. Szakképzettsége nincs, csak tapasztalata.

Hmurij munka közben Fotó: Bielik István - Origo

Lakossági bejelentés alapján vonulnak ki a terepre – minket egy Debalceve melletti mezőre vittek ki –, ahol begyűjtik a veszélyes muníciót, vagy ha nem szállítható, akkor körbekerítik, és a lakosság evakuálása után felrobbantják. Hmurijon hamar látszott, hogy nem szívbajos: a vállán cipelt 300 milliméteres Szmercs-rakétát lazán bedobta a Zsigulija hátsó ülésére, majd a kátyús úton százzal berepesztett a központba, hogy a parancsnokságon leadja.

Bombabiztos Zsiguli Fotó: Bielik István - Origo

„A Nyugat és a CIA műve az egész háború – vallja a Donyecki Népköztársaságban terjedő credót, de relatíve nyíltan beszél az oroszok szerepéről is. – Bárcsak több fegyvert látnék tőlük!”

Az ukrán oldalon hallott történetekért lapozzon!