Cunamiriadó Pápua Új-Guineán

Vágólapra másolva!
Erős földrengés rázta meg kedden Pápua Új-Guineát, a szigetország környékén szökőár volt, de nagyobb károkról és sérültekről egyelőre nem érkeztek hírek.
Vágólapra másolva!

A 7,4-es erősségű földmozgás epicentruma 130 kilométerre az ország északkeleti részén fekvő Kokopótól, és 63 kilométer mélyen volt - közölte az amerikai földtani intézet. Chris McKee, a helyi földrajzi megfigyelő intézet helyettes vezetője szerint áradásról nem érkezett jelentés, a szökőár nem haladta meg a dagálykor szokásos magas vízállást.

Cunamiriadó

A természeti katasztrófa miatt cunamiriadót rendeltek el. A földrengés fészke fölött található Rabaul kikötőjében egyméteres hullámok voltak. A földrengés miatt viszont megsérültek a távvezetékek Rabaul térségében, több háztartásban nincs áram, míg Kokopo településen repedések keletkeztek a házakon, sérültekről azonban nem érkezett jelentés. Pápua Új-Guinea az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, gyakoriak a földrengések. Múlt héten is volt kettő, de egyik sem ilyen erős.