Németországban tovább emelkedett a lakásbetörések száma

betörés, lopás, illusztráció
Vágólapra másolva!
Németországban tavaly tovább emelkedett a lakásbetörések száma, ami elsősorban nemzetközi bűnbandák tevékenységének tulajdonítható a belügyminisztérium szerdán Berlinben bemutatott jelentése szerint.
Vágólapra másolva!

A regisztrált bűncselekmények száma 2010 óta évi 6 millió körül stagnál. Tavaly mintegy 6,1 millió bűncselekményt jegyeztek fel, ami 2 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. A felderített bűncselekmények aránya 54,9 százalékos volt, kis mértékben emelkedett a 2014-es 54,5 százalékhoz képest.

Fényes nappal is betörnek

Tavaly 152 123 lakásbetörést jelentettek be, ez a legmagasabb szám 1999 óta. Az okozott kár meghaladta a 422 millió eurót. Ez a fajta bűncselekmény tipikusan nagyvárosi jelenség, másik jellemző előfordulási helye pedig az autópályák térsége.

Németországban mindennaposak a betörések Forrás: AFP

Az esetek jelentős része - több mint 63 ezer betörés - nap közben történt, és az összes esetből csupán 24 125-öt tártak fel, ami igen alacsony, 15,9 százalékos felderítési arányt jelent.

Már megint az a politika

A politikai hátterű bűncselekmények száma 3,3 százalékkal 32 700-ra emelkedett. Az esetek többsége tiltott propagandával kapcsolatos. Az általános trendtől eltérően a politikai indíttatású bűncselekmények kategóriájában emelkedett az erőszakos bűncselekmények száma, 3368-at regisztráltak, ami 18,3 százalékos növekedést és történelmi csúcsot jelent.

Jelentősen emelkedett az antiszemitizmusból fakadó bűncselekmények száma is, 1596-ot regisztráltak 2014-ben, 25,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az idegenellenességből fakadó bűncselekmények száma is nagy mértékben, 21,5 százalékkal nőtt, 3945-re.