A skótok a brit választás nagy nyertesei

2015.05.08. 06:08

Bár a szavazatok számlálása még tart, a konzervatívok biztosra veszik, hogy David Cameron marad a miniszterelnök, ráadásul pártja abszolut többséget is szerezhet. A Munkáspártban már az eddigi vezető, Ed Miliband távozására spekulálnak. Összeomlottak a liberálisok is: frakciójuk vélhetően egy focicsapatra sem lehet elég. Cikkünk folyamatosan frissül.

Cameron bizakodó

David Cameron kijelentette, hogy reményei szerint egyedül is képes lesz kormányozni az Egyesült Királyságot. A BBC legfrissebb előrejelzése szerint ugyanis a Konzervatív Pártnak 329 szék jut majd a parlamentben, ami már így is több mint a többségi kormányzáshoz szükséges mandátumok száma. A Munkáspárt nem csak Skóciában szerepelt gyengén, de a Walesben és Angliában nyújtott teljesítménye sem túl biztató. A Liberális Demokraták (LD) az előirányzott 10 helyett a jelenlegi állás szerint mindössze nyolcat tudnak csak megszerezni. A Skót Nemzeti Párt (SNP) jelenleg 56 mandátumon áll, míg a UKIP-nak mindössze két hely jutott idáig a brit parlamentben.

David Cameron az eredményvárónForrás: MTI/EPA/-------------------

Arattak a skótok

Az Egyesült Királyság csütörtöki parlamenti választásának nagy nyertese egyértelműen a Skót Nemzeti Párt (SNP) lehet. Nicola Sturgeon pártja egy kivételével minden skóciai mandátumot megszerezhet. Ha ez az eredmény bejönne, az egyúttal egy időre véget vethet Ed Miliband, a brit Munkáspárt (Labour) vezetője politikai karrierjének is. A Guardian úgy értesült, hogy Miliband pillanatokon belül bejelenti lemondását.  

Nem elég baloldali

Alapvetően két fő oka volt a Labour gyenge szereplésének. Az egyik a pártvezető, Ed Miliband kettős megítélése. Nagyon sok baloldali szavazónak nem volt „eléggé baloldali”, a konzervatív választópolgárok meg eddig sem tudtak mit kezdeni vele, mondta az Origónak Ugrósdy Márton. A Külügyi-és Külgazdasági Intézet kutatója szerint a baloldali vereség másik oka, hogy David Cameron kormányfő jól kézben tartotta az ország gazdaságát. Ennek elég nehéz alternatívát állítani, főleg úgy, hogy a Munkáspárt több adót szeretett volna kivetni, mondta Ugrósdy Márton.

Nicola Sturgeon, a Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője: van oka ünnepelniForrás: MTI/EPA/Robert Perry

Az urnazárás után, magyarországi idő szerint 23 órakor publikált exit poll szerint a konzervatívok az előrejelzéseknél lényegesen jobban szerepelhetnek, és akár 316 mandátumot szerezhetnek. A jelenleg 650 tagú parlamentben 326 képviselőre van szükség a kormányalakításhoz. Ezt David Cameron akkor is elérheti, ha a Liberális Demokraták (LD) a várnál sokkal rosszabbul szerepelnek.

Az exit poll szerint az eddigi 57 helyett csak 10 képviselőjük lehet a parlamentben. Még így is biztosíthatják a többséget a konezrvatív-librális koalíció további kormányzásához, de már egy új elnökkel: Nick Clegg várhatóan még pénteken benyújtja lemondását.

Eszi a kalapját?

Az előrejelzést döbbenet fogadta az Egyesült Királyságban. A módszer hatékonyságát még John Curtice, a brit közvéleménykutató cégeket tömörítő British Polling Council munkatársa is kétkedéssel fogadta. A közvélemény-kutatók 22 ezer embert kérdeztek meg 141 szavazóhelység körül, összesen 133 választókerületben a választások idején.

Ha az exit poll nem téved, én nyilvánosan megeszem a kalapom – mondta Lord Ashdown, a Liberális Demokraták választási főnöke. A munkáspárti Harriet Harman szerint „hibásnak tűnik” a felmérés. A párt kampányfőnöke, Spencer Livermore azt írta Twitterén, hogy „sok választás lebonyolításában vettem részt, és azt kell mondanom, szkeptikus vagyok az exit pollal szemben”.

Szavaztak a hadsereg veteránjai isForrás: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Népszavazás nélkül?

Még a konzervatív politikus, Michael Fallon is azt mondta, hogy „ne vegyük készpénznek az exit poll adatain alapuló választási eredményeket. „Én az exit pollt elővigyázatossággal kezelném. Remélem, jó esténk lesz, de az általunk megszerzett 58 szék valószínűtlen eredménynek tűnik.” – mondta az SNP vezetője, Nicola Sturgeon. Az SNP mégis tarolt: pénteken hajnalban az 59 skóciai mandátumból már 52 az övék volt.

Választási biztosok egy mosodában kialakított szavazóhelyiségben OxfordbanForrás: MTI/EPA/Andy Rain

Elemzők nem zárják ki, hogy az SNP mostani jó szereplése a Skócia függetlenségéről szóló népszavazási kampány következménye. A példátlanul jó eredmény ellenére azonban Nicola Sturgeon kizárta, hogy a közeljövőben újabb népszavazást rendezzenek az elszakadásról. Az előző kísérletkor a nacionalisták a vártnál nagyobb vereséget szenvedtek, és Skócia az Egyesült Királyság része maradt.

Veteránokat söpörtek el

Az SNP véleménye azonban változhat is: ha a londoni kormány „ki akarja rángatni” az országot az Európai Unióból, akkor Skócia újabb függetlenségi népszavazást is kezdeményezhet, mondta Nicola Sturgeon a szerda esti tévévitában. David Cameron már két éve bejelentette, hogy ha kormányon marad, Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az EU-tagságról, és addig is újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyát.

A skót nacionalisták földcsuszamlásszerű győzelme a Munkáspárt veteránjait is elsöpörte. Nem jutott be a parlamentbe Douglas Alexander, az árnyékkormány külügyminisztere, aki egyúttal Ed Miliband általános választási kampányát irányította. Legyőzője a 20 éves, politológia szakos Mhairi Black még nem diplomázott: 1667 óta nem volt fiatalabb tagja az alsóháznak.

Mély gödörben

Az SNP jó szereplése nehéz helyzetbe hozta a Walesben és Angliában is gyengén teljesítő Munkáspártot, ugyanis hagyományosan baloldali körzeteket is megnyertek a skót nacionalisták. Bár a hivatalos nyilatkozatok szerint a Munkáspártban még abban bíznak, hogy az exit poll téved és a vártnál jobban szerepelhetnek, a párt befolyásos tagjai már arról beszélnek, hogy Ed Miliband ezek után nehezen maradhat a párt élén.

De nemcsak a skót, hanem a brit nacionalisták is kikezdték a baloldali szavazóbázist. Az EU-ellenes UKIP több helyen a Munkáspárttól vett el szavazatokat. Ám ez sem volt elég ahhoz, hogy az UKIP az Egyesült Királyság alsóházának jelentős szereplője legyen. Péntek délelőtt még csak 2 mandátumuk volt - ami kétségessé teszi Nigel Farage pártelnök politikai jövőjét.

 

Hogy látták a magyarok a kampányt?
A Londonban élő magyarok szerint alig szivárgott be a politika az életükben, és az általánosan tapasztalt hangulat is kevésbé felfokozott, mint Magyarországon, a választási hajrában. Egy általános iskolai magyar tanár azt mesélte az Origónak, hogy a skót népszavazás idején az iskolákban vitaköröket tartottak a függetlenségről. Ezt azzal indokolta, hogy Angliában alapvető értéknek számít az évelési képesség. A cél, hogy a diákok minél hatékonyabban érvényesíthessék érdekeiket az életben.
A mostani választások idején is tartottak hasonló vitákat az iskolában, de a tanulók kitalált szervezetekkel, illetve programokkal modellezték a kampányt, így kevesebb aktuálpolitikai töltetet kapott az esemény.
Egy másik magyar ellentmondásosnak tartja, hogy amíg minden reggel azt hallgatta a rádióban, hogy David Cameron a Közép-Kelet Európaiak beáramlását szeretné csökkenteni, addig tapasztalatai azt mutatják, hogy az angolok pont azokat a munkákat nem szívesen végzik el, amiket a bevándorlók elvállalnak. Ő sokszor vitázik angolokkal közéleti kérdésekről, és ilyenkor szóba került a rasszizmus is. Az UKIP szimpatizánsai szerint míg a fehér bevándorlókat kormányzati szinten is lehet kritizálni, addig ők a színes bőrű bevándorlókról nem mondhatnak negatív véleményt.

Hogyan tovább?

Mivel az ír érdekeket képviselő Sinn Fein visszalépett, David Cameronnak mindössze 7 mandátumra van szüksége a többséghez. A legfrissebb adatok szerint jó esély van arra, hogy ezeket meg is szerzik, mondta Ugrósdy Márton.

Bár a konzervatívok kisebbségben is megkezdhetnék a kormányzást, David Cameron vélhetően koalíciós partner után néz majd. Sok választása nincs: mivel a skótok eleve kizárták, hogy a konzervatívokkal koalícióra lépjenek, így vagy a Liberális Demokraták, vagy az észak-írországiakat képviselő DUP jöhet szóba. Mivel a DUP vezetője szerint ők nem egyezkednek senkivel, a konzervatívok az LD-hez fordulnak.

David Cameronnak 2010-ben öt napig tartott, amíg összehozta a koalíciót a liberálisokkal. A parlament május 18-án ül össze legközelebb, addigra David Cameronnak meg kell találni a koalíciós partnerét, vagy lemondásra kényszerül. Persze ez csak akkor lehetséges, ha Ed Miliband képes lenne megszervezni a kormányát. Amíg nincs új kormány, a régi marad hatalmon.

David Cameron kijelentette, hogy reményei szerint egyedül is képes lesz kormányozni az Egyesült Királyságot. A BBC legfrisebb előrejelzése szerint a konzervatívoknak 329 mandátum majd a parlamentben, ami több, mint a többségi kormányzáshoz szükséges mandátumok száma.

Mi lesz Európával?

David Cameron következő kormány nem teheti meg, hogy a korábban a UKIP-tól elcsábított euroszkeptikus szavazóit cserben hagyja, ezért mindenképpen napirenden fogják tartani az EU-ról szóló népszavazást, akárcsak a bevándorlás szigorításának ügyét, mondta Ugrósdy Márton. A kutató szerint a kérdés inkább az, hogy ezek milyen eredménnyel zárulnak.

A tavalyi skót népszavazáson is mindenki meg volt győződve róla, hogy a többség a függetlenségre voksol, aztán mégsem így lett. A bevándorlás ügyében, az SNP kivételével minden párt szigorítást ígért, ennek vélhetően meg is kell majd felelni. Ebben sem lesz ugyanakkor korlátlan cselekvési szabadsága a kormánynak, hiszen az EU-s polgárok szabad áramlásnak a korlátozásához Brüsszelnek is lesz egy-két szava, mondta az Origónak Ugrósdy Márton.

 

Cikkünk folyamatosan frissül!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK