Meghekkelte az utasszállító rendszerét, és átvette az irányítást

Vágólapra másolva!
Chris Roberts biztonságtechnikai kutató maga vallotta be az FBI-nak, hogy utasként irányváltoztatásra kényszerítette az utasszállító gépet.
Vágólapra másolva!

A gép emiatt rövid ideig emelkedett, és a tervezett útiránytól eltérve haladt – számolt be a wired.com.

Roberts ezután a Twitteren be is számolt arról, hogy mennyire sebezhetőek a United Airlines rendszerei, amiért a múlt hónapban kitiltották a társaság valamennyi járatáról.

Nem ez volt az egyetlen eset

Az eset után eltávolították a Chicagóból Syracuse-ba tartó járatról, elkobozták a laptopját és több merevlemezt, valamit USB pendrive-ot.

Roberts egyébként azt állította a portálnak, hogy 2011 és 2014 között mintegy 15 alkalommal lépett be egy-egy utasszállító számítógépes rendszerébe, de nem csinált semmit, csak átkutatta a hálózatot, és figyelte az azon keresztülmenő forgalmi adatokat.