Szerb szervkereskedők utaznak a menekültek veséire

Földközi-tenger, észak-afrikai menekültek, A nap képei május 13
A brit védelmi minisztérium (MOD) által közreadott kép a Földközi-tengerből kimentett észak-afrikai menekültekről a Brit Királyi Haditengerészet HMS Bulwark nevű partraszálló-hordozó hajójának a fedélzetén. A Földközi-tengeri menekültválságnak becslések szerint az idén eddig legkevesebb 1500 halálos áldozata volt. MTI/EPA/MOD/Carl Osmond http://www.origo.hu/nagyvilag/20150513-kommandosokat-is-bevetne-az-eu-libiaban.html
Vágólapra másolva!
Spanyolországot is elérte a menekültáradat. A kiszolgáltatottakra újabban az otthontalanságnál is nagyobb veszély leselkedik, ugyanis a szerb szervkereskedők is előszeretettel tesznek tisztességtelen ajánlatot a bajbajutottaknak. 
Vágólapra másolva!

A spanyol hatóságok őrizetbe vettek egy szerb gengsztert, mert a vád szerint meg akarta vásárolni az egyik elszegényedett menekült veséjét - adta hírül a The Telegraph.

Az alku értelmében 4345 fontot, vagyis mintegy 1.7 millió forintot fizetett volna a szervkereskedő, aki azzal is megfenyegette a kiszolgáltatott férfit, hogy megöli, ha visszalép az üzlettől.

Mert a csúnya fiúknak is van szíve

A bandavezér Spanyolország észak-keleti részén, Tarragona környékén garázdálkodott, és a vesére nagyfia vesebetegsége miatt lett volna szüksége. Az üzelmekre akkor derült fény, amikor a spanyol hatóságok átfogó nyomozásba kezdtek egy betöréssorozat miatt.

Menekültek a Földközi-tengeren Forrás: MTI/EPA/MOD/Carl Osmond

A banda 48 tagját vették őrizetbe. Többségüket azzal vádolják, hogy kiskorúakat szerveztek be a lopásokhoz, és velük törték fel a gazdag spanyolok házait.