Elkülönítik egymástól a zsidókat és a palesztinokat a buszokon

Vágólapra másolva!
Az izraeli hatóságok elkülönítik egymástól a ciszjordániai buszjáratokon közlekedő zsidókat és palesztinokat egy kísérletinek tekinthető, három hónapra szóló szabály értelmében.
Vágólapra másolva!

A Móse Jaalon védelmi miniszter által jegyzett utazási rendet kedden léptették életbe - írja a Háárec című izraeli lap.

Palesztin diákok feneküket mutatják az izraeli katonáknak a ciszjordániai Betunia városban Forrás: AFP/Abbas Momani

Többet utazhatnak

Az újság szerint mostantól az Izraelben dolgozó ciszjordániai palesztinoknak ugyanazon a határátkelőn kell visszautazniuk Ciszjordániába, amelyen beléptek a zsidó állam területére. Összesen négy határátkelőt használhatnak, és nem utazhatnak ugyanazokon a buszokon, mint amelyeken az izraeli telepesek utaznak. Az új utazási szabályzat miatt egyes palesztin ingázók esetében akár két órával is meghosszabbodhat a munkába járás ideje - írja a Háárec.

Tavaly már pedzegették

Tavaly októberben Móse Jaalon védelmi miniszter elrendelte, hogy az egyik Ejál nevű átkelőhelynél érkező vendégmunkásoknak ott is kelljen visszatérniük Izraelből. „Nem kell biztonsági szakértőnek lenni annak megértéséhez, hogy ha húsz arab utazik egy buszon zsidó sofőrrel és két-három utassal, köztük egy fegyveres katonával, akkor garantált a merénylet"- indokolta lépését akkor Jaalon.

Emberi jogi szervezetek fellebbeznek

Már januárra tervezték a szeparált buszok kísérleti kiterjesztését négy átkelőhelyre, de jogi okokból mostanáig elhalasztották. Több emberi jogi szervezet is fellebbezést nyújt be a lépés ellen az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bírósághoz - értesült a Háárec.