Több száz brit híresség a gyermekek elleni szexuális bűncselekményeket elkövetők listáján

Vágólapra másolva!
Több mint 1400 esetben vizsgált a rendőrség Nagy-Britanniában gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket. A látókörükbe került potenciális bűnelkövetők között több száz ismert ember is van.
Vágólapra másolva!

Politikusok, zenészek a listán

Az úgynevezett Hydrant műveletcsoport kezében futnak össze a szálak az ismert emberek által, illetve közintézményekben kiskorúakkal szemben elkövetett fajtalankodásokról. Szerdai tájékoztatójukon a Guardian híradása szerint elhangzott: a gyanúsítottak között 76 politikus, 43 zenész vagy a zenészvilágban mozgó híresség, 7 sportoló, valamint 135 tévés, rádiós vagy mozis személyiség van. Több mint 200-an köztük már halottak, vagyis soha többé nem vonhatók felelősségre.

A gyermekkori molesztálás áldozatai legtöbbször megőrzik a súlyos titkot Forrás: Thinkstock

Napról-napra többen vannak

Simon Bailey, a Hydrant vezetője hangsúlyozta, hogy szinte naponta kerülnek új elkövetők a látókörükbe, így ezek az adatok csak pillanatnyinak tekinthetők.

A gyanúsítottak közül pontosan 666-an nagy-britanniai gyermekintézményekben követték el a szexuális támadásokat. 154 iskolában, 75 árvaházban és 40 vallásos gyermekintézményben fordultak meg.