Erre a kérdésre kell válaszolniuk a briteknek

Vágólapra másolva!
Miután hivatalosan is bekerült a brit EU-tagság sorsáról döntő népszavazás törvénytervezete a konzervatív párti brit kormány idei törvényalkotási programjába, mára az is kiderült, hogy pontosan milyen kérdésre kell majd válaszolniuk a szavazóknak.
Vágólapra másolva!

„Tagja maradjon-e az Egyesült Királyság az Európai Uniónak?” – erre az egyszerű, pontosan megfogalmazott kérdésre kell válaszolniuk a brit szavazóknak a referendumon – számolt be az Independent.

Cameron sietne

David Cameron kormányfő „extra gyorsan” szeretne törvényt a népszavazásról, miközben folytatja európai „turnéját”, amelynek az a célja, hogy elmagyarázza álláspontját külföldi kollégáinak. Mindössze 36 óra leforgása alatt ellátogat Hágába, Párizsba, Varsóba és Berlinbe.

David Cameron betartja kampányígéretét Forrás: AFP/Stefan Rousseau

A királynő beszéde

II. Erzsébet királynő szerdán ismertette a Lordok Házában az új kormány főbb törvénytervezeteit, amelyek között szerepelt a népszavazás törvényjavaslata is.

A tervezet elfogadása biztosra vehető, mivel a minap a legnagyobb ellenzéki parlamenti erő, a Munkáspárt is jelezte, hogy megszavazza azt.