Az al-Kaida szíriai szárnyának Damaszkusz elfoglalása és Basar al-Asszad megbuktatása a célja, de bosszút állhatnak, ha az amerikaiak vezette koalíció tovább bombázza őket.

Abu Mohamed al-Goláni, a Nuszra Front vezetője az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak nyilatkozott a terveikről. Az Asszad-rezsim bukása „már nem várat sokáig magára” – jelentette ki.

Damaszkusz a cél

A Nuszra Front más szervezetekkel rivalizálva küzd a szíriai kormányerők ellen, és az elmúlt hetekben jelentős katonai sikereket ért el az ország északnyugati részében Idlíb és Dzsiszr-es-Sugúr elfoglalásával.

Goláni (akinek arcát nem mutatták) az interjúban élesen bírálta a libanoni síita Hezbollah szervezetet is, amely Asszadot támogatja.

A Nuszra Front célpontja Basar al-Asszad rezsimjeForrás: AFP/-

A Horaszan nem is létezik

A Nuszra Frontot az Egyesült Államokban terrorszervezetként kezelik, Washington állítása szerint a szervezet égisze alatt tevékenykedő Horaszan csoport nyugati érdekeltségek ellen tervez merényleteket.

Goláni azonban az interjúban azt állította, hogy a Horaszan nem is létezik, és nekik egyáltalán nem áll szándékukban merényleteket elkövetni. Ha azonban az Egyesült Államok vezette koalíció folytatja légi támadásait a csoportjuk ellen, „akkor megnyílnak az alternatívák, hiszen minden emberi lénynek joga van megvédeni magát” – idézte az AP amerikai hírügynökség.

A Nuszra Front harcosai két napja vonultak be AleppóbaForrás: AFP/Fadi Al-Halabi

Zavahiri is ezt üzente

Goláni elmondta, hogy Ajman al-Zavahiritől, az al-Kaida vezetőjétől is azt az üzenetet kapták, hogy ne a nyugat és Európa elleni támadásokkal törődjenek, hanem azzal, hogy leszámoljanak a szíriai rezsimmel és szövetségeseivel, például a Hezbollahhal.