Éhségsztrájkba kezdett Nyíri Iván, akinek családját hamis vádak alapján tartják fogva Bora Borán. A férfi évek óta küzd a francia polinéz hatóságok intézményesített korrupciója ellen, de már nem lát más megoldást. Mozgásba lendült a magyar külügy gépezete is.

Családjáért éhezik Nyíri Iván, aki kedden telepedett le a budapesti francia nagykövetség épülete előtt.
Az egri közgazdász már nem lát más módot, hogy tiltakozzon a családját érő intézményesített elnyomás ellen.

Négy éve fogságban

A férfi állítja, a francia polinéziai hatóságok jogászai összejátszanak volt vejével, és négy éve törvénytelenül tartják fogva unokáját Bora Borán.

"Addig tartok éhségsztrájkot, amíg erőm engedi. Bízom benne, hogy erre már kénytelen lesz odafigyelni a francia politikai elit, és motiválttá válnak az ügy megoldásában" - mondta Nyíri Iván.

Nyíri Iván éhségsztrájkba kezdett a budapesti francia nagykövetség előttFotó: Polyák Attila - Origo

A férfi nyílt levelet és egy, a család helyzetét összefoglaló dossziét is átadott a francia nagykövetség dolgozóinak, bár így is tart tőle,

szenvedésük hidegen hagyja a diplomatákat.

Öt éve kezdődött

Nyíri szerint a terror 2011-ben kezdődött, amikor Patrícia francia-koreai férjével, Soo Il-Lee-vel és akkor kétéves fiukkal Bora Borára utazott.

A kisfiú mindennap beszél nagyapjával, hazavágyik BudapestreForrás: Nyíri Iván

A házaspár viszonya már akkorra megromlott, Lee fenyegette és verte is az asszonyt – de azt ígérte, hogy a polinéziai út alatt majd rendbe teszik kapcsolatukat. A nő hitt neki, és csak Bora Bora szigetén jött rá:

csapdába csalták gyerekével együtt.

A férj ugyanis tudtán kívül beadta a helyi hatóságoknak a válókeresetet, miközben megszerezte Patrícia és a gyerek útlevelét.

Mindenkit megkent

A jómódú, korábban bankárként dolgozó Soo Il-Lee ezután hamisított papírokkal és némi kenőpénzzel elérte, hogy a válóperben eljáró bíróság kiutazási tilalmat rendeljen el a hatéves fiú, Lee Noah ügyében - idézte fel a történteket Nyíri.

Ezzel túszul ejtették az anyját is, aki bár elmehetne, nem meri hosszabb időre a volt férjére bízni a gyereket.

Heti rémálom

A bíróság döntése alapján Lee Noah egy hetet anyjával, egy hetet pedig apjával tölt, de ebben sincs köszönet: "Az unokám szinte retteg Leetől, aki sokszor a szeme láttára verte meg az anyját. Minden alkalommal üvölt, menekülni próbál,amikor az apja kocsijába kell ülnie. Ráadásul mindez két rendőr előtt zajlik, őket azért rendelték ki, hogy ne történjen atrocitás a gyerek átadásakor" - mesélte az Origónak Nyíri Iván.

A kis Noah, éppen nindzsaöltözetbenForrás: Nyíri Iván

A nagyapa hangsúlyozta azt is, bár a gyerek két és fél évesen hagyta el Magyarországot, erősen kötődik ide: gyönyörűen beszél magyarul,

az óvodai ünnepségekre magyar népdalokkal készül.

Hiába harcol?

A közgazdász 2011 óta minden követ megmozgatott, hogy hazajuttassa családját:

három levelet írt Francois Hollande francia elnöknek.

Közbenjárására Navracsics Tibor korábbi igazságügyi miniszter is kérte a helyzet rendezését Vivian Reding uniós biztostól.

A nagyapa nem adja fel, újabb levelet és a család helyzetét bemutató dokumentumokat küldött Francois Hollande-nakFotó: Polyák Attila - Origo

Nyíri egyszer még a Gendarmerie (a francia csendőrség) vezetőjével is elutazott Bora Borára, hogy kérjék Noahék kiadatását - hiába.

A helyi hatóságok szerinte minden kísérletet elszabotáltak.

Nem tudott hatni rájuk a párizsi magyar konzul sem, ő 2012-ben és 2013-ban látogatott el a tengeren túli közösségbe, de dolgavégezetlenül tett meg több tízezer kilométert.

A stáb maradt

A francia polinéz elnöki köztársaság rendszerének fertőzöttségét jellemzi, hogy korrupciós vád miatt

tavaly négy év felfüggesztett börtönre ítélték Gaston Flosse elnököt is,

stábja ugyanakkor érintetlen maradt. Ez a jogászokból álló csoport ejtette csapdába a lányomat és az unokámat is - állítja Nyíri Iván.

A Kúria tovább dobja

A férfit megdöbbentette a Kúria friss döntése is: hiába vádolta a magyar ügyészség a férjet személyi szabadság megsértésével, az ítélőtestület most elfogadta, hogy Patríciának Bora Borán kell elválnia a férjétől.

Ott, ahol a nőt ügyvédjei is cserbenhagyták az évek óta húzódó válóper során. „Ha most nem érezték, hogy

bajba jutott magyar állampolgárokon kell segíteni,akkor nem tudom, mikor fogják" - jegyezte meg keserűen.

Magánügy?

A francia budapesti nagykövetség közleményben válaszolt Nyíri akciójára. Ebben azt írják, a család magánjellegű drámája fájdalmas az összes érintett fél számára - a helyzetet viszont párbeszédes úton,

jogi keretek között kell megoldani.

A nagykövetség egyúttal elutasított minden, a francia igazságszolgáltatás függetlenségét kétségbe vonó megjegyzést.

Szijjártó megszólalt

Mozgásba lendült a magyar diplomáciai gépezet is: Szijjártó Péter sajtótájékoztatót tartott az ügyben, szinte párhuzamosan az éhségsztrájk kezdetével.

Szijjártó Péter elmondta, több külügyi fórumon is felszólalt már a Bora Borán rekedt magyar család érdekébenFotó: Bielik István - Origo

A külügyminiszter hangsúlyozta, minden tőlük telhető segítséget megadnak Patrícia és Noah kiszabadításához - ő már márciusban tárgyalt erről francia kollégájával, Laurent Fabiussal, és június 22-én, az Európai Tanács külügyi ülésén is felveti a témát.

Szijjártó nem akarta kommentálni a Kúria döntését,

de hangsúlyozta, a család kimentése nem jog, hanem emberség kérdése. Különösen az után, hogy a francia polinéz hatóságok is elismerték: hamis papírokat kaptak a férjtől, de ennek ellenére sem engedik Magyarországra a kis Lee Noaht.

Patkányok és szemét

Nyíri Iván szerint a lánya és az unokája is keményen megszenvedi a kényszerű rabságot.

Bora Bora, a földi paradicsom a turistahajóról nézveForrás: Horváth Orsolya

„Bora Bora nem csak luxusszállodákból és strandokból áll. A lakók szegények,

terjed a dengue-láz, amit mi is elkaptunk,

hegyekben áll a szemét az udvarokon, nincs kórház, szakszerű orvosi ellátás sem a szigeten" - mondta az Origónak.

... és ahogy a szegényebb lakók látják a szigetetForrás: Nyíri Iván

Bárcsak lenne varázsgombja

Mint mesélte, unokája Skype-on mindennap látja itthon hagyott játékait, kutyáját, és hazavágyik. Anyjának esténként arról beszél, bárcsak lenne egy varázsgombja, amit megtekerve hazarepülhetne Budapestre.