Várhatóan nem lesz abszolút többsége Erdogan pártjának

Isztambul, 2015. június 7. 
Egy asszony leadja szavazatát a törökországi parlamenti választásokon Isztambulban 2015. június 7-én. (MTI/EPA/Deniz Toprak)
Isztambul, 2015. június 7. Egy asszony leadja szavazatát a törökországi parlamenti választásokon Isztambulban 2015. június 7-én. (MTI/EPA/Deniz Toprak)
Vágólapra másolva!
A CNN Türk televíziós csatorna a voksok mintegy 70 százalékos feldolgozottsága után azt jelentette, hogy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja a korábbi hírekkel ellentétben a szavazatok 43,6 százalékával nyerte meg a vasárnap tartott törökországi parlamenti választásokat. Nem hivatalos részeredmények szerint a szavazatok hatvan százalékát szerezte meg a kormányzó párt - jelentette korábban a Yeni Safak iszlamista konzervatív lap.
Vágólapra másolva!

A CNN Türk úgy tudja, hogy a 10 százalékos küszöböt átlépve bejutott a parlamentbe a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) is, így az AKP csaknem 13 éve tartó kormányzása óta először nem szerezheti meg az abszolút többséget. A tájékoztatás szerint az AKP 268 mandátumot szerezhet, vagyis nyolccal kevesebbet, mint amennyi az abszolút többséghez szükséges, így meghiúsulni látszik terve az elnöki rendszer bevezetéséről.

Forrás: MTI/AP/Emre Tazegul

A második helyen a balközép Köztársasági Néppárt (CHP) végzett a voksok 24,6 százalékával, ez az eredmény 125 képviselői helyre jogosítja fel, míg harmadikként a jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) futott be a szavazatok 17,1 százalékának megszerzésével, ami 85 mandátumot jelent számára - tudta meg a CNN Türk.

Forrás: MTI/AP/Emre Tazegul

Különösebb incidensek nélkül zajlottak le vasárnap Törökországban a parlamenti választások, amelyek kimenetele dönti majd el, hogy a kormánypárt képes lesz-e bevezetni az elnöki rendszert, megszilárdítva ezzel Recep Tayyip Erdogan államfő hatalmát. Az urnákat helyi idő szerint 17 órakor zárták, az előzetes eredményeket várhatóan helyi idő szerint 21 óráig teszik közzé.

Erdogan Forrás: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

A közvélemény-kutatások a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) fölényes győzelmét jósolták a voksok 40-42 százalékának megszerzésével, ám egy kurdbarát ellenzéki tömörülés, a Népi Demokratikus Párt (HDP) előretörése miatt korántsem biztos, hogy az AKP-nak sikerül megtartania eddigi abszolút többségét.

Forrás: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

Az Erdogan mögött álló pártnak az elnökségi rendszer önálló megvalósításához az 550 fős törvényhozásban a képviselői helyek kétharmadára lenne szüksége.

Forrás: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

A felmérések szerint a második helyen a voksok 28 százalékával a balközép Köztársasági Néppárt (CHP) fut majd be, míg harmadik helyen 15 százalékos támogatottsággal a jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) végezhet. A HDP egyes kutatóintézetek szerint akár a szavazatok 12,6 százalékát is megszerezheti, vagyis negyedik pártként át tudja lépni a parlamentbe jutáshoz szükséges 10 százalékos küszöböt.

A kurdbarát Demokratikus Néppárt pénteki választási nagygyűlésén megsebesült török férfi, Huseyin Toprak Forrás: MTI/EPA/Sedat Suna

A választási kampány légköre meglehetősen feszült volt, több incidens is történt, a legutóbbi éppen pénteken egy ellenzéki nagygyűlésen, a délkelet-törökországi Diyarbakirban. A HDP elleni robbantásos támadásban ketten meghaltak és több mint százan megsebesültek.

Forrás: MTI/EPA/Deniz Toprak

Az urnákhoz közel 54 millió választópolgárt vártak az eurázsiai országban, ahol a választási részvétel hagyományosan magas, 80 százalék körüli szokott lenni. A voksolás tisztaságát országszerte több mint 40 ezer civil szervezeti tag és önkéntes felügyelte. Külföldön 2,9 millió török állampolgár adhatta le szavazatát, erre május végéig volt lehetőségük a török nagykövetségeken és konzulátusokon.