Fél évszázada nem volt ekkora tűzvész Ukrajnában

Fire at oil tank farm in Kiev Region HORIZONTAL SQUARE FORMAT
Az összes tartály lángol
Vágólapra másolva!
A hivatalos adatok szerint egy, sajtóértesülések alapján már öt ember meghalt, és tucatnyian szenvedtek súlyos sérüléseket abban a tűzvészben és robbanássorozatban, amely hétfő este óta tombol egy Kijevhez közeli olajtározó területén.
Vágólapra másolva!

A lángok még a késő délutáni órákban csaptak fel az ukrán fővárostól 10 kilométerre fekvő Hlevaha település határában lévő, összesen 25 ezer köbméter üzemanyag befogadására alkalmas tározó területén. Szemtanúk szerint azóta több mint ötven hatalmas robbanás történt.

A kedd délelőtti jelentések szerint már a raktár területén álló 17 darab, több mint ezer köbméter tárolására alkalmas tározó mindegyike lángol.

Az összes tartály lángol Forrás: AFP/RIA Novosti

Azt még a raktárt üzemeltető BRSM-Nafta olajcég illetékesei sem tudták megmondani, hogy pontosan mennyi üzemanyag volt a tartályokban, csupán annyi bizonyos, valamennyi tározó csordultig tele volt. Ennél pontosabb adatokkal csak a raktár igazgatója tudna szolgálni, ám ő is a sérültek között van. A robbanások kezdetén a telep tizenegy dolgozóját szállították súlyos állapotban kórházba.

Négy tűzoltó is meghalhatott

Közülük egy bizonyosan életét vesztette. Meg nem erősített információk szerint az oltás közben már négy tűzoltó is meghalt. A katasztrófavédelem arról számolt be, hogy

az oltást szinte lehetetlenné teszi a kibírhatatlan hőség, amit a kellő mennyiségű ivóvíz hiánya is súlyosbít.

A hatóságok 400 nemzeti gárdistát vezényeltek a helyszínre, akiknek a feladata a tűzoltók munkájának segítése, valamint a környék kiürítése és biztosítása. A legfrissebb hírek szerint a tározóban tomboló tűz már átterjedt a szomszédos erdőre, sőt

egy közeli katonai repülőtér is veszélyben van, az ott tárolt repülőgép-üzemanyaggal és fegyverzettel egyetemben.

Hatalmas a forróság Forrás: AFP/Ria Novosti

A helyszínre vezényelt tűzoltóegységek pillanatnyilag csak a lángok terjedésének megakadályozásával tudnak foglalkozni, mivel a tűzfészek közelébe még mindig lehetetlenség eljutni. A kijevi kórházakban teljes osztályokat ürítettek ki a várható sérültek fogadására.