43 év magánzárka után engedik szabadon

Vágólapra másolva!
Egy louisianai bíró elrendelte annak a férfinak a szabadon bocsátását, aki 43 évet töltött magánzárkában. A most 68 éves férfit azzal vádolják, hogy egy börtönlázadás során megölt egy őrt – de eddig kétszer semmisítették meg az ítéletet.
Vágólapra másolva!

Albert Woodfox 1972. április 18-a óta volt magánzárkában, James Brady bíró azonban elrendelte a szabadon bocsátását, és azt is kimondta, hogy a férfit nem lehet harmadszor is bíróság elé állítani az őr megölésének vádjával.

Woodfox egyébként tagadja, hogy köze lenne az őr meggyilkolásához, amely egy börtönlázadás során történt.

Az ügyész fellebbez

Louisiana főállamügyésze azonban a BBC beszámolója szerint máris jelezte, hogy megfellebbezik az ítéletet, mert „garantálni akarják, hogy ez a gyilkos börtönben maradjon, és elszámoljon a tetteivel”.

Woodfoxon kívül még két rabot tartottak magánzárkában a csak Angola 3-ként emlegetett, szigorított fegyházban, ők azonban 2001-ben, illetve 2013-ban szabadultak. Egyikük 29 évet töltött magánzárkában.

Malcolm X 1965-ös meggyilkolása nagy lökést adott a radikális fekete mozgalomnak Forrás: AFP/Stf

Fekete Párducok

Az egyikük Woodfoxszal együtt az 1966-ban alakult militáns fekete szervezet, a Fekete Párducok tagja volt, és mind a hárman váltig hangoztatták, hogy nem követték el a bűnöket, amelyek miatt elítélték őket.

Mind a hármukat fegyveres rablásban találták bűnösnek.