Egyre több gyereket molesztálnak Nagy-Britanniában

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Meredeken emelkedik a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények száma Nagy-Britanniában - közölte szerdán nyilvánosságra hozott éves jelentésében a gyermekekkel szembeni kegyetlen bánásmód megelőzésére hivatott országos szervezet.
Vágólapra másolva!

A 88 oldalas jelentés szerint a vizsgálat alá vett, 2013 áprilisától 2014 áprilisáig terjedő tizenkét hónapban 31 ezer ilyen jellegű bűncselekmény jutott a hatóságok tudomására, 8500-zal több, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.

Napi 85 molesztálás

Az NSPCC adatai szerint a vizsgált egy évben napi 85 ilyen esetről érkezett rendőrségi bejelentés. Az országos átlagon belül Angliában nőtt a legnagyobb mértékben, 39 százalékkal a fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények száma.

Naponta csaknem száz gyereket molesztálnak a szigetországban Forrás: AFP

Észak-Írországban 26 százalékkal, Walesben 13 százalékkal, Skóciában 12 százalékkal több ilyen bűncselekményt jegyeztek fel a vizsgált időszakban, mint egy évvel korábban.

Csecsemőkkel is megesett

Az NSPCC által összegyűjtött adatok szerint

a 18 év alattiak ellen elkövetett ilyen bűncselekmények áldozatainak zöme a 12-16 éves korosztályba tartozott,

de több mint 8 ezer szexuális bűncselekményt 11 év alattiak ellen követtek el. Közülük csaknem háromezer az ötödik életévét sem töltötte be, 94 esetben pedig csecsemők váltak szexuális támadás áldozataivá.

A pedofíliával vádolt Woody Allen és fiatal kedvese Forrás: AFP/Jack Guez

Ez csak a felszín

Peter Wanless, az NSPCC vezérigazgatója szerdán, a jelentés ismertetése után a BBC-nek elmondta: mindez valószínűleg csak a töredéke az ilyen bűncselekmények tényleges számának, mivel sokan csak hosszú évek múltán merik feltárni, hogy mi történt velük, mások pedig örökre magukba zárják a traumát.