Angelina Jolie szerint "a világ a tömeges áttelepülés korszakát" éli. A színész-rendező erről Törökországban beszélt, mikor meglátogatott egy egy szíriai menekülteket befogadó tábort.

"Még soha nem fosztottak meg ennyi embert az emberi jogaitól" - állapította meg Angelina Jolie, aki a hétvégén Törökország délkeleti részén egy menekülttáborba látgatott el. A színész-rendező, az ENSZ menekültügyi főbiztossága különmegbízottja azt mondta, a világ a tömeges áttelepülés korszakát éli.

Angelina Jolie egy menekülttáborba látogatott az ENSZ különmegbízottjakéntForrás: Getty Images/AFP/Kevin Winter

Jolie az utóbbi időben több alkalommal felkereste a török menekülttáborokat. Látogatásaival a menekültek helyzetére akarta felhívni a világ figyelmét. A nemzetközi szervezet számításai szerint a menekültek száma minden korábbinál magasabb, világszerte elérte a 60 milliót.

Toleránsnak kell lenni

A színész-rendező úgy vélte, nyitottnak és toleránsnak kell lenni azok iránt, akik talán nem is térhetnek többé haza. Törökországban él a világon a legtöbb, 1,6 millió menekült. A szomszédos Szíriában negyedik éve dúló háború miatt azonban az áradat nem szűnik.