A határzár hírére még több menekült indult útnak

Vágólapra másolva!
Szerbia nem tudja egyedül megoldani a menekültproblémát, nemzetközi segítségre van szüksége - jelentette ki hétfőn Belgrádban Aleksandar Vulic szociálisügyi miniszter a menekültkérdéssel foglalkozó szerb munkacsoport ülését követően.
Vágólapra másolva!

A testület célja az, hogy felmérje a migránsokkal kapcsolatos legégetőbb problémákat, és konkrét megoldásokkal, javaslatokkal álljon elő.

A szociálisügyi tárca vezetője arra szólította fel Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt, hogy hívjon össze egy regionális tanácskozást, amely szintén a menekültproblémával foglalkozna.

Naponta 300-400 ember átjut

A rendőrség és a katonaság naponta több ezer migránst állít meg a határon, de „nem elég, ha csak az egyik oldalt védik”, a környező országok ugyanis nem őrzik eléggé határaikat.

Csak az utóbbi három napban több mint 3 ezer olyan személyt fogtak el, aki illegálisan akart átjutni a határon, de 300-400-an így is átjutnak naponta.

A magyar-szerb határt korábban illegálisan átlépő afgán család tagjai gyalogolnak a kerékpárúton Mórahalom közelében. Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Segítség kell

Aleksandar Vulin hangsúlyozta, hogy Szerbiának pénzre van szüksége ahhoz, hogy szállást biztosítson a menedékkérőknek, akiknek az száma az év eleje óta meghaladta a 22 ezret.

Ahhoz is pénzre van szükség, hogy megfelelő felszereléssel tudják biztosítani a még jobb határvédelmet.

Szerbián és Magyarországon csak átutaznak Fotó: Bielik István - Origo

A kerítés miatt is jönnek

Aláhúzta ugyanakkor, hogy a migrációt nem lehet Szerbiában megállítani, mert az nem ebből az országból indult. Amióta Budapest pedig bejelentette, hogy 4 méter magas kerítést akar emelni a magyar-szerb határon, megnőtt a menedékkérők száma, de azoké is, akik elhagyják a menekültközpontokat, hogy minél hamarabb átjussanak a határon.

Megismételte a szerb kormány álláspontját, miszerint a migránsok célpontja nem Szerbia, hanem Nyugat-Európa, de amíg ebben az országban vannak, addig Belgrádnak kell biztosítania ellátásukat és biztonságukat.