Nyugalomra intettek Görögországban

Nyugalomra intettek Athénban
Vágólapra másolva!
Nyugalomra szólította fel a görög lakosságot az ország védelmi minisztere szombaton reggel, órákkal azt követően, hogy Alekszisz Ciprasz miniszterelnök népszavazás kiírását jelentette be a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról. A referendumot a tervek szerint július 5-én tartják.
Vágólapra másolva!

Panosz Kammenosz védelmi miniszter – aki a görög koalíciós kormányban a jobboldali populista Független Görögök elnevezésű párt egyik képviselője – nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy

a bankok kinyitnak, a pénzkivétellel kapcsolatban nem lesz semmifajta korlátozó intézkedés.

A bankjegykiadó automaták rendelkezni fognak elegendő pénzzel – fogalmazott a miniszter, az ezzel kapcsolatos aggodalmakat túlzottnak nevezve.

Lesz elég pénz az automatákban – állítja a görög védelmi miniszter Forrás: AFP/Sakis Mitrolidis

Roham

Ennek ellenére hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva arról számoltak be, hogy Athénban és az ország más városaiban az automaták előtt már kora délelőttől hosszú sorok kígyóztak. Ugyancsak szemtanúk állították azt, hogy néhány automata a „roham” miatt teljesen kiürült.

Nyugalomra intettek Athénban Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis

Ultimátumok?

Kammenosz úgy vélte, hogy a kormányfő által kiírt népszavazás nem teszi kockára Görögország jövőjét az Európai Unióban. Arra azonban nem utalt, hogy Athén az euróövezet tagja marad-e vagy sem.

A baloldali Sziriza párt vezetője, Ciprasz miniszterelnök a görög kormány éjszakába nyúló rendkívüli ülése után jelentette be a referendumot. A kormányfő a hitelezőket – a Nemzetközi Valutaalapot, az Európai Központi Bankot és az Európai Bizottságot – a többi között azzal vádolta, hogy ultimátumszerő követeléseket támasztottak Athénnal szemben elviselhetetlen takarékossági terhek elfogadására.

Vannak, akik sorban állnak az automatáknál Forrás: AFP/Sakis Mitrolidis

Nem kommentálnak

A görög kormány az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek szombati tanácskozása miatt tartott rendkívüli ülést az éjszaka folyamán.

A pénzügyminiszterek délután tesznek még egy utolsó kísérletet

arra, hogy megállapodjanak Görögországgal a reform- és takarékossági csomagról, és megmentsék az államcsődtől, miután Alekszisz Ciprasz a pénteki nap folyamán újabb megbeszélést folytatott

Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia köztársasági elnökkel.
Brüsszelben, Berlinben és Párizsban egyelőre nem kommentálták Ciprasz bejelentését a referendumról.