Vasárnap délután megérkezett Pozsonyba az a kormánygép, amely 116 szlovák állampolgárt vitt haza Tunéziából. 

A gép még vasárnap visszaindul azért a további száz emberért, akik úgy döntöttek, hogy a pénteki merénylet után elhagyják Tunéziát – mondta el a TASR hírügynökségnek Petar Lazarov, a belügyminisztérium szóvivője.

A kormány már pénteken készen állt a gép indítására, a tunéziai hatóságok azonban csak szombaton adtak leszállási engedélyt – számolt be a Világszám.hu. A lap úgy tudja, hogy még körülbelül ezer szlovák turista nyaral az észak-afrikai országban.