Halottak a japán gyorsvasúton keletkezett tűzben

Vágólapra másolva!
Tűz ütött ki és sűrű füst keletkezett kedden a japán Sinkanzen gyorsvasút egyik szerelvényén, miután egy férfi felgyújtotta magát. Az elkövető belehalt sérüléseibe, egy további utas meghalt és legalább húszan megsérültek - számolt be kedden a helyi média.
Vágólapra másolva!

Két súlyos sérült

Az incidens miatt a Sinkanzen összes járatát leállították Tokió és Oszaka között. A japán média értesülései szerint a sérültek közül ketten súlyos, mások enyhébb füstmérgezést kaptak. A mintegy ezer utast szállító szerelvény Odavara város körzetében vészleállást hajtott végre a tűz miatt.

Sűrű füst lepte el a vonatot

A lángok az első, vezetőállásos kocsiban csaptak fel. Az NHK japán közszolgálati tévé jelentése szerint a kocsit ellepte a füst, a szerelvényen lekapcsolták az áramot. A vonatot működtető JR Tokai vállalat szóvivője azt mondta,

az egyik utas olajat öntött a fejére, majd felgyújtotta magát.

Alig van baleset

Tettének oka egyelőre nem ismert. A szerelvény a fővárosból, Tokióból tartott az ország középső részén fekvő Oszakába. Nagyon ritkán történnek balesetek a japán gyorsvonatokon. A Sinkanzenen a múlt század hatvanas éveiben történt szolgálatba állítása óta szinte nem volt jelentősebb baleset.