A pápa arra kérte a híveket, hogy a családokért imádkozzanak

FERENC pápa Guayaquil, 2015. július 6.
A dél-amerikai körútjának első állomásán Ecuadorban tartózkodó Ferenc pápa pápamobilján szabadtéri miséjére érkezik a guayaquili Samanes Parkba 2015. július 6-án. (MTI/AP/Fernando Vergara)
Guayaquil, 2015. július 6. A dél-amerikai körútjának első állomásán Ecuadorban tartózkodó Ferenc pápa pápamobilján szabadtéri miséjére érkezik a guayaquili Samanes Parkba 2015. július 6-án. (MTI/AP/Fernando Vergara)
Vágólapra másolva!
Ferenc pápa arra kérte a hívőket az ecuadori Guayaquilban hétfőn tartott tömeges miséjén, hogy imádkozzanak: legyen sikeres a család kérdésével foglalkozó, októberre összehívott püspöki zsinat.
Vágólapra másolva!

A kikötőváros határában lévő parkban, a Sámánok parkjában több százezren gyűltek össze, hogy meghallgassák a katolikus egyházfőt és együtt imádkozzanak vele. Az eseményre más latin-amerikai országokból és az Egyesült Államokból is érkeztek vendégek.

Forrás: MTI/EPA-EFE/Leonardo Munoz

Ferenc azért kérte az imádkozást, hogy

a zsinat "találjon konkrét megoldásokat a családokat ma érintő nehézségekre és kihívásokra".

"A család maga is egy kis egyház, otthoni egyház" - mondta.
A pápa a fővárosból, Quitóból érkezett Guayaquilba, Ecuador legnagyobb városába. A városban felkeresett egy szentélyt, ahol Szűz Máriához imádkozott 2000 hívővel együtt.

Forrás: MTI/AP/Fernando Vergara

Ezután indult a Sámánok parkja felé, s az oda vezető úton a különleges gépkocsiból, a pápamobilból integetett a tömegnek, amely zsebkendőket és vatikáni lobogókat lengetett. Később a helyi jezsuita közösséggel ebédel, majd visszatér a fővárosba, ahol udvariassági látogatáson felkeresi Rafael Correa államfőt.