Szétkapták a képviselők a görög kormányfőt

CIPRASZ, Alekszisz Strasbourg, 2015. július 8.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök (k) felszólal az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2015. július 8-án. (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Strasbourg, 2015. július 8. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök (k) felszólal az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2015. július 8-án. (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Vágólapra másolva!
Európai parlamenti képviselők egy csoportja puszikkal, tapssal fogadta a plenáris ülésen felszólaló görög miniszterelnököt. 
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, nemcsak Jánisz Varufákiszt, hanem Alekszisz Cipraszt is szeretik a nők. A görög miniszterelnök szerda délelőtt felszólalt az Európai Parlament plenáris ülésén, beszéde előtt azonban mással is magára vonta a figyelmet.

Alekszisz Ciprasz felszólalt a plenáris ülésen Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

Taps és puszik

Amint a kormányfő belépett a terembe,

képviselők egy csoportja tapssal és puszikkal fogadta,

volt, aki még akkor is odament hozzá, amikor leült a helyére. Eközben a szélsőségesen EU-ellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája-frakció tagjai görög és angol nyelvű "Nem" feliratú táblákkal éltették a vasárnapi görög népszavazás eredményét.

Felszólalásában Ciprasz kijelentette: a zsákutcába vezető megszorítások miatt országa a folyamatos recesszió csapdájába esett. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy az elmúlt öt és fél hónapért maradéktalanul vállalja a felelősséget, de a kialakult helyzetért az alapvető felelősség évekre nyúlik vissza. Ciprasz kiemelte, hogy az országának folyósított milliárdokból szerinte csak a bankok részesültek, a hétköznapi görög emberek nem.

A Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája-frakció tagjai táblákkal készültek Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

Új segélyt kértek

Beszédében Ciprasz azt is közölte, hogy az athéni kormány benyújtotta új segélykérelmét az euróövezet állandó mentőalapjának, az Európai Stabilitási Mechanizmusnak. A szervezet azóta meg is erősítette, hogy megérkezett hozzájuk a kérelem.