Sztrájkra készülnek Görögországban

2015.07.13. 19:47

Huszonnégy órás munkabeszüntetést hirdetett meg a görög közalkalmazottakat tömörítő szakszervezeti szövetség szerdára, vagyis akkorra, amikor a parlament feltehetően szavazást tart a nemzetközi hitelezők és Görögország megállapodásáról, aminek eredményeként újabb komoly megszorító intézkedések várnak a dél-európai országra.

Az úgynevezett Adedy az egyik legnagyobb görög szakszervezeti szövetség. A 24 órás sztrájk mellett helyi idő szerint szerda este hét órára

tüntetést is összehívott a parlament épülete elé,

a belvárosi Szintagma térre.

A görög önkormányzati dolgozók szakszervezete szintén 24 órás sztrájkfelhívást adott ki szerdára.

Nehéz napok elé néz GörögországForrás: AFP/Louisa Gouliamaki

Először hirdettek sztrájkot a közalkalmazottak azóta, hogy Alexisz Ciprasz vezetésével január végén hatalomra jutott a Radikális Baloldal Koalíciója, a Sziriza, ami 2010 és 2014 között a megszorítások ellen tartott nagy tüntetések és munkabeszüntetések főszereplője volt.

Előzmények

Ahogyan arról az Origo percről percre beszámolt, az euróövezeti országok állam- és kormányfőinek brüsszeli tanácskozásán

hétfő reggel jött létre a megállapodás a Görögországnak nyújtandó újabb, immár harmadik pénzügyi mentőcsomag feltételeiről,

amit azonban legkésőbb szerdán meg kell szavaznia a görög parlamentnek is.

Ezután Görögország megkezdheti a tárgyalásokat a három évre szóló, 82-86 milliárd eurós pénzügyi támogatásról, amelyért cserébe kemény megszorításokat kell végrehajtania.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK