Ingyen tanítják úszni a bevándorlókat Bécsben

Görögország válság, Athén belváros,  Omonia tér, Magyarországon át Nyugat-Európába tartó, Szír menekültek
Görögország, Omonia tér, magyarországon át Nyugat-európába tartó Szír menekültek. 2017.07.06.
Vágólapra másolva!
Ingyenes úszásoktatást szerveznek a migránsoknak Bécsben, mivel a végzetes vízi balesetek elszenvedői leggyakrabban közülük kerülnek ki. Az osztrák fővárosban önkéntesek segítenek a kiskorú menekülteknek szabadidejük hasznos eltöltésében és általában a beilleszkedésben.
Vágólapra másolva!

Legutóbb a hét végén egy 16 éves pakisztáni fiú fulladt vízbe a bécsi Duna-sziget egyik fürdőhelyén. A parton volt két barátja is, szintén bevándorlók, de ők sem tudtak úszni, így nem segíthettek. Júniusban a Bécshez közeli, Duna menti Klosterneuburgnál egy 18 éves afganisztáni fiatal fulladt vízbe.

Sok fiatal bevándorló megfulladt Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Az ausztriai Közlekedésbiztonsági Tanács emiatt országszerte harminc ingyenes úszótanfolyamot indít a nyáron,

ezeken csaknem négyszáz öt és tizenöt év közötti gyerek vehet részt. A kurzusokra nemcsak bevándorlók jelentkezhetnek, hanem szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek is - értesült a Die Presse.

Németül is tanítják őket

A lap arról is beszámolt, hogy a kiskorú menekültek integrációján dolgoznak a bécsi Erdbergben található befogadóközpontban, ahol jelenleg csaknem 270 kísérő nélküli gyermek kapott szállást.

A programban részt vevők szerint a gyerekeknek nemcsak a jövőjük bizonytalan, hanem az is gond, hogyan töltsék el hasznosan mindennapjaikat.

Ezért fiatal önkéntesek segítenek a szabadidős programok koordinálásában és a német nyelv elsajátításában.

Sokszor nem tudják magukat elfoglalni a fiatalok Fotó: Polyak Attila - Origo

2015 első negyedévében 874, 2014-ben pedig 2260 kísérő nélküli kiskorú nyújtott be menekültkérelmet Ausztriában. A tavaly beadott kérelmek közül 129 tizennégy év alattiaké volt. A legtöbben Afganisztánból, Szíriából és Szomáliából érkeznek.