19 év börtönre ítélték a feleségét agyonverő magyar zenészt

TENERIFE Islands Colour Europe Plant Province Of Santa Cruz De Tenerife San Andrés Sand Spain Tenerife Island Urban Scene Vegetation Village HORIZONTAL
Spain, Canary Islands, Tenerife Island, San Andres City, Las Teresitas Beach
Vágólapra másolva!
A spanyol bíróság 19 év börtönre és 300 ezer eurós kártérítésre ítélt egy magyar férfit, aki Tenerifén agyonverte a feleségét 2010-ben.
Vágólapra másolva!

Az egyik tenerifei szállodában zenészként dolgozó L. Péter először egy tompa tárggyal akkorát ütött felesége bal térdére, hogy az eltört, majd az így védekezésképtelenné tett karateoktató nőt agyonverte. Miután a feleség meghalt, levetkőztette és kocsival a sziget egyik kietlen részére vitte, ahol a holttestet kövek alá rejtette. A nő két gyereke Magyarországon volt a gyilkosság idején. Egyikük az asszony korábbi kapcsolatából született, a másik viszont közös gyerekük.

Képünk illusztráció Forrás: Photononstop/Calle Montes

A borsonline.hu információi szerint a bíróság most jogerősen 19 évnyi börtönre ítélte a férfit, akinek 300 ezer eurós kártérítést is kell fizetnie a gyerekek felé. A zenész Spanyolországban tölti majd büntetését, az ítélet szerint szabadulása után 6 évig semmilyen kapcsolatba nem léphet a gyerekekkel, további 4 évig pedig 500 méternél jobban nem közelítheti meg őket.