Idegen katonát temettek el a fiuk helyett

Vágólapra másolva!
Négy hónapja egy vadidegen katonát sirattak, búcsúztattak és temettek el a hozzátartozói a kárpátaljai Técsőn az ukrán hadsereg hibájából. A cserére a katona fivére jött rá.
Vágólapra másolva!

A Técsőn eltemetett fiatalember a 128. lövészezredben szolgált, és a márciusi debalcevói kivonulás során veszett nyoma.

A család azóta kerestette kétségbeesetten a 30 éves fiatalembert, mígnem az elhúzódó DNS-vizsgálat eredményéből kiderült, hogy Roman Basnyakot Roman Kozicsko néven már márciusban eltemették Técsőn, hősnek kijáró katonai tiszteletadás közepette.

Elnézést sem kértek

Időközben a técsői fiatalember földi maradványait is megtalálták és azonosították. Az ő koporsója is rövidesen megérkezik Kárpátaljára.

A tévedésből eltemetett katona fivére pedig elindult Técsőre, hogy exhumáltassa öccsét, és hazaszállíttassa a szülőfalujába, hogy ott helyezzék örök nyugalomra. A fatális cseréért a hadsereg eddig nem kért elnézést.