Nem vették észre, hogy leesett három zsák dollár az utánfutóról

Vágólapra másolva!
Eltűnt egymillió új-zélandi dollár (mintegy 200 millió forint) a hongkongi reptéren. A készpénzt tartalmazó zsákok leestek a szállítóautóról, de nem vették észre.
Vágólapra másolva!

Új-Zélandról 13 zsák, összesen tízmillió dollár értékű készpénzt szállítottak a Bank of China hongkongi fiókjába még múlt pénteken, három zsák azonban eltűnt a repülőtéren.

A megfigyelő kamerák felvételeiből kiderült, hogy a rakományt nem rögzítették az utánfutóhoz, és az egyik kanyarban a három zsák leesett.

Ám amikor visszamentek értük, csak kettőt találtak meg.

Rablás ügyében nyomoznak

A kínai sajtó beszámolói szerint a rendőrség rablásként kezeli az ügyet.

A pénz szállításáért felelős cég szerint a zsákok mindaddig teljes biztonságban voltak, míg el nem értek a repülőtérnek ahhoz a részéhez, ahová a szállító cég munkatársainak nincs joguk belépni.

De legalább a pénz biztosítva volt – tette hozzá a BBC.