Varga Mihály indokolatlannak érzi azokat a megjegyzéseket, amelyek szerint a kormány nem támogatja eléggé a fővárosi tömegközlekedést. Az Origónak adott tusnádfürdői interjúban a nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy ha sikeres lenne a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazása érdekében tervezett referendum, akár nyugdíjcsökkentéssel is számolhatnak az öregségi ellátásban részesülők.

A magyar cégvezetők Romániát tekintik az egyik legfontosabb partnernek. A politikai feszültségek enyhülése milyen újabb előnyöket hozhat?

Lassú gazdasági összenövés zajlik a két ország között, így például a Mol és az OTP is bővíteni tudta romániai érdekeltségeit. Szerencsére a zászlóshajók mellett egyre több kis- és középvállalkozás jelenik meg Romániában, elsősorban Erdélyben, de ez egyáltalán nem baj, mivel erről a területről lehet továbblépni az ország többi részére.

Mi ösztönözzük ezt a folyamatot, és nem állunk ellen annak, hogy román befektetők is keressenek piaci lehetőségeket Magyarországon, de erre eddig nem sok példa volt. Reméljük, ez a folyamat is fel fog gyorsulni. A politika a kapcsolatok harmonizálására törekszik, ami az utóbbi időben nehezebben ment. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarország és Románia egyben térségbeli versenytárs. Éppen emiatt, amikor egy befektetés történik a régióban, mindenki a maga lovát dicséri.

Varga Mihály román-magyar gazdasági összenövésről is beszéltFotó: Polyák Attila - Origo

Miért tart még mindig a román fél a Magyarország és Románia közötti infrastrukturális beruházásoktól?

A tárgyalásokon nem tapasztaljuk ennek közvetlen megnyilvánulásait. Nem éreztem, hogy a román fél ezek ellehetetlenítésére törekedne. Arról van szó, hogy számos olyan beruházást kell megvalósítani egy időben, amelyeknél prioritási listát kell felállítani. A román kormány is nyilván fontossági sorrendet állít föl. Ezek közül mi fontosabbnak érezzük az észak-erdélyi autópályát, mint a román kormány, amibe nem tudunk beleszólni. Úgy tudom, hogy Klaus Ioannis is szorgalmazta ezt az autópályát. Csak remélni tudom, hogy a véleményének lesz hatása a román kormány későbbi döntéseire.

Iszonyúan bürokratikusan halad a bürokrácia leépítése – ön fogalmazott így. Lesz gyorsítás ezen a területen a következő hónapokban?

Szeretnénk az államapparátust karcsúsítani, de még inkább szeretnénk, hogy az ügyintézések gyorsabbak és hatékonyabbak legyenek. Az állampolgárok is ezt szeretnék. El kell érni, hogy az államreform abba a szakaszba jusson, hogy mindenki számára érezhető legyen az ügyintézés felgyorsulása.

Varga: Folytatódhat a bürokrácia leépítéseFotó: Polyák Attila - Origo

Komoly vita alakult ki Lázár János és Tarlós István között a BKV finanszírozásáról. Biztosítva van a társaság zavartalan működése?

Azon vagyunk, hogy a főváros tömegközlekedését az állam is segíteni tudja, de az együttműködést nehezíti, hogy olyan cégekről van szó, amelyek Budapest tulajdonában vannak, így hatékonyságnövelő lépéseket csak ők tudnak hozni. Erről pedig a fővárosi testületeknek kell dönteniük.

Alapvető fontosságú, hogy a tömegközlekedés színvonala ne romoljon, valamint a különböző tömegközlekedési beruházásokban a magyar ipar meg tudjon jelenni. Így például az M3-as metró felújítása miatti buszbeszerzésben a magyar iparnak is komoly szerep jut majd.

Kicsit indokolatlannak érzem azokat a megjegyzéseket, miszerint úgy tűnik, mintha a magyar állam nem támogatná eléggé a tömegközlekedést. 53 milliárd forintnyi adósságot vett át idén az állam a BKV-tól, a M3-as metró felújításához 60 milliárd forintos kezességet vállaltunk, éves szinten bruttó 21 milliárdot fordítunk a tömegközlekedés szociális alapú támogatására, valamint ezen felül 24 milliárdot nyújtunk a BKV működésére.

Varga Mihály: A fővárosnak kell hatékonyságnövelő lépéseket tennieFotó: Polyák Attila - Origo

A kormány számolt azzal, hogy mekkora kiadásnövekedést okozna egy sikeres referendum a férfiak 40 éves munkaviszony utáni kedvezményes nyugdíjba vonulásáról? Támogatják az akciót?

Elkezdtük a számításokat a Kúria döntése után. Egy ilyen döntésnek az össznyugdíjrendszerre van hatása, így ha az oda befolyó járulékok több szereplő között oszlanak el, akkor az ellátás színvonala csökkenhet. Egy ilyen kedvezmény biztosításával minden érintett nyugdíjasnak a jövedelme csökkenhet. Minden ilyen kérést alaposan meg kell vizsgálni, alapos háttérszámítások kellenek. Az NGM-ben és az Emmiben rendelkezésére állnak a szükséges háttéradatok ahhoz, hogy objektív döntés szülessen.

Varga: Érdemes lesz szombatig maradniFotó: Polyák Attila - Origo

Tudja már, miről fog beszélni Orbán Viktor szombaton?

A kormányfő mindig alaposan felkészül ezekre a megszólalásokra, így biztosan három-négy alapgondolat már a fejében van. Nem vagyok előénekes, de már csak ezért a beszédért is érdemes lesz a tusnádfürdői táborban maradni. Az Origo folyamatosan tudósít a tusványosi eseményekről, így a kormányfő szombat délelőtti előadásáról is.