Lecsukták az illegális bevándorlókat utaztató magyart

menekültek
Franciaországban kamionokra próbálnak feljutni a migránsok, hogy így jussanak el Angliába
Vágólapra másolva!
Letartóztatták a cseh hatóságok azt a magyar kamionsofőrt és kísérőjét, akik illegális bevándorlókat szállítottak Németországba.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezték Csehországban azt a magyar kamionsofőrt és kísérőjét, akik pénteken 76 illegális bevándorlót szállítottak Németországba. Mindkét embert meg nem engedett határátlépés szervezésével vádolják.

Franciaországban kamionokra próbálnak feljutni a migránsok, hogy így jussanak el Angliába Forrás: AFP/Philippe Huguen

A magyar rendszámú járművet 76 illegális bevándorlóval, köztük 23 gyerekkel, pénteken tartóztatta fel a rendőrség egy autópályán Nyugat-Csehországban. A bíró az államügyész javaslatát elfogadva rendelkezett az előzetesről, nehogy a vádlottak kikerülhessék az eljárást vagy befolyásolják a tanúkat.

Az illegális bevándorlókat - akik személyi iratok nélkül utaztak, és a rendőrség szerint pakisztáni, afganisztáni és szíriai állampolgárok - kihallgatásuk és azonosításuk után egy menekülttáborban helyezték el.