A repülőgép személyzete részeg volt, nem szállhattak föl

Kréta szigete Görögország
Tourists enjoy crystal-blue waters at the exotic Balos beach on the Gramvousa peninsula, northwestern Crete Island on July 15, 2010. AFP PHOTO / LOUISA GOULIAMAKI
Vágólapra másolva!
Nem engedtek felszállni egy repülőgépet a norvég fővárosban, mivel a személyzet szinte valamennyi tagja megbukott az indulás előtt meglepetésszerűen végzett alkoholteszten.
Vágólapra másolva!

Felöntöttek a garatra

A lett Air Baltic légitársaság egyik járata szombat reggel az oslói Gardemoen repülőtérről Kréta szigetére, Hanía városába repült volna, ám

a pilótáról, a másodpilótáról és a három légiutas-kísérő közül kettőről is kiderült, hogy előzőleg alkoholt fogyasztott.

Azt nem tudni pontosan, hogy mennyi volt a véralkoholszintjük, annyi azonban bizonyos, hogy a megengedett 0,2 ezreléknél több.

Az utasok végignézték

A Verdens Gang című norvég napilap internetes oldalán azt írta, hogy a repülőgép személyzetét a megdöbbent utasok szeme láttára vezették el a rendőrök. Az Air Baltic fülön csípett dolgozóit egy oslói kórházba vitték, ahol vérvizsgálatnak vetették alá őket.

Kréta szigetére utaztak volna Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki

Névtelenül telefonált valaki

A norvég rendőrség egy hajnali névtelen hívás nyomán ellenőrizte a lett légitársaság krétai járatának személyzetét. Az Air Baltic a történtek után közleményt adott ki, amelyben elismerte, hogy az érintett járat 109 utassal a fedélzetén csak közel ötórás késéssel tudott elindulni.

- hangsúlyozta a légitársaság, amely egyúttal bejelentette, hogy az ittasságon ért dolgozóit előzetesen felfüggeszti állásából.