Menekültszállást alakítanak ki a schwechati reptéren

Szerbia, Magyarkanizsa város elhagyó afrikai menekültek.Gyalogosan érik el a Szerb-Magyar határt, ahol illegálisan lépnek az EU területére.
(migránsok, menekültek, határ)
Vágólapra másolva!
Több mint kétszáz menekült számára alakítanak ki ideiglenes szállást a schwechati repülőtér egyik szerelőcsarnokában. Az üzemeltető szerint ez nem zavarja a reptér működését és biztonságát. 
Vágólapra másolva!

A schwechati reptér egyik szerelőcsarnokában helyeznek el kétszázharminc menedékkérőt a jövő héttől - közölte csütörtökön a repteret üzemeltető társaság.

A cég az osztrák belügyminisztériummal és a Vöröskereszttel együttműködve alakítja ki az ideiglenes szállást családoknak, nőknek és gyermekeknek. A repülőtér északi végén található szerelőcsarnokban

fekvőhelyeket és tisztálkodó helyiségeket állítanak fel.

A tervek szerint októberig használnák erre a célra az épületet.

Családoknak alakítanak ki szállásokat a schwechati reptéren Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A reptér üzemeltetője azt közölte: humanitárius segítséget akartak nyújtani és így kívánták megmutatni, hogy komolyan veszik a társadalmi felelősségvállalást.

Ellátásukról a Vöröskereszt gondoskodik, emellett német nyelvi kurzusokat és közösségi programokat is szervez a számukra.

Az úton hagyják a menekülteket

Csütörtökön reggel Alsó-Ausztria tartományban több helyszínen összesen csaknem kétszáz migránst hagytak magukra embercsempészek az utakon, többek között az A21-es autópályán Mödling közelében és a Schwechat közelében található Leopoldsdorfnál. Az illetékes tartományi szóvivő emiatt veszélyesnek nevezte az autópályán kialakult helyzetet.

A legtöbb hasonló eset Alsó-Ausztria mellett a burgenlandi és a felső-ausztriai utakon fordult elő. Burgenlandban hétfőn egy nap alatt csaknem 250 menekültet szállítottak a nickelsdorfi (Miklóshalma) gyűjtőhelyre az utakról. A tartományban július eleje óta 7800 migránst tartóztattak fel, közülük 7500-at Neusiedl (Nezsider) járásban. Alsó-Ausztriában április vége óta csaknem 5800 migránst helyeztek el befogadóállomásokon.