Szijjártó ott lesz a kínai Győzelem napján

Vágólapra másolva!
Pekingi parádéra utazik a magyar külügyminiszter, szeptemberben Szijjártó Péter is megnézi a Győzelem napi felvonulást. Putyin már jelezte részvételét a több mint tíz ország haderejét megmozgató ünnepségen.
Vágólapra másolva!

Sajtótájékoztatón számoltak be pénteken Pekingben a Győzelem napi ünnepség programjairól.

Ismeretlen technika

A szeptember 3-ra ervezett katonai rendezvényről tudható, hogy kizárólag kínai haditechnikát mutatnak be, ráadásul a

a fegyverarzenál 84 százalékát még sosem szerepeltették nyilvánosan.

A II. világháború lezárására és a japán hódítók kiűzésére emlékeztető parádén 12 ezer katona vesz rész, több mint negyven különféle harci eszközt és 20 különböző repülőgéptípust vonultatnak fel a nagyközönség előtt.

Eljön Kelet és Nyugat

A programra magyar részről hivatalos Szijjártó Péter, sajtóhírek alapján pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök is részt vesz a parádén.

A meghívottak között ott lehet továbbá Milos Zeman cseh és Pak Gun Hje dél-koreai államfő, London pedig szintén elküldi képviselőjét Pekingbe.