Magyar rendszámú furgont 48 menekülttel a rakodóterében tartóztatott fel pénteken délelőtt a rendőrség a nyugat-csehországi D5-ös autópályán.

Jana Tomková cseh rendőrségi szóvivő nyilatkozata szerint nagy valószínűséggel szíriai, iraki és afganisztáni menekültekről van szó, akik között hat nő és hat gyermek is volt.

A furgon sofőrje elmenekült a helyszínről. A rendőrség bűncselekmény gyanúja miatt vizsgálatot indított az ügyben. 

"Autóbuszt küldtünk a helyszínre, amely az idegenrendészet egyik épületébe szállítja a menekülteket. Miután tolmácsokat biztosítunk, megpróbáljuk megállapítani identitásukat, állampolgárságukat, és a kihallgatási jegyzőkönyvek felvétele után a törvény szerint fogjuk kezelni őket" - jelentette ki Tomková. Megjegyezte: ez annyit jelent, hogy menekülttáborokba szállítjuk őket. 

Szíriai, iraki és afganisztáni menekülteket szállított a sofőr (Képünk illusztráció)Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A magyar rendszámú furgont a Prágát a német határon fekvő Rozvadovval összekötő D5-ös autópálya 85. kilométerénél ellenőrizte a rendőrség. 

Rövid időn belül ez már a második csehek által feltartóztatott magyar rendszámú teherkocsi, amely menekülteket szállított Németország irányába. Július 31-én szintén a D5-ös autópályán egy magyar kamionban 76 külföldi állampolgárt talált a cseh rendőrség. A magyar kamion sofőrje és kísérője ellen büntetőeljárást indítottak a cseh hatóságok.