Több mint 200 magyar embercsempészt fogtak el a németek

szír embercsempész bűnszervezet
Vágólapra másolva!
Július végéig 227 magyar embercsempészt fogott el Németországban a határőrizetért is felelős szövetségi rendőrség, a legnagyobb számban magyarok vannak az idén eddig Németországban elfogott embercsempészek között - írta a Bild című német lap. A Handelsblatt című üzleti lap adatai szerint pedig az első félévben kétszerannyi embert fogtak el emiatt Németországban, mint egy évvel korábban.
Vágólapra másolva!

A Bild hétfői számában megjelent beszámoló szerint a szövetségi rendőrség a január-júliusi időszakban összesen 1785 embercsempészt fogott el. Közöttük a magyarok alkotják a legnagyobb csoportot. A második helyen a románok állnak, 147-en. A harmadik helyen a szerb embercsempészek csoportja áll 110 emberrel, a negyedik helyen a szíriaiak következnek 108-cal, az ötödik helyen pedig a bolgárok állnak 101 fővel.

A Handelsblatt című üzleti lap az első félévi (január-júniusi) adatokról számolt be. Ezek szerint a szövetségi rendőrség 1420 embercsempész ellen indított eljárást, többnyire magyarok, románok, szerbek és szírek ellen. Ez azt jelenti, hogy az embercsempészek száma majdnem megkétszereződött az előző év azonos időszakához képest.

Az embercsempészek felét Bajorországban fogják el, mert ott végződik a menekültek két úgynevezett balkáni útvonala.

Az egyik Passaunál éri el Németországot, a másik pedig a bajor-osztrák határ osztrák oldalán fekvő Salzburgnál.

A bajor belügyminisztérium adatai szerint a tartományban jelenleg 679 embercsempész van előzetes letartóztatásban. Ez "drámai növekedést" jelez, tekintve, hogy márciusban mindössze 151-en voltak - mondta egy belügyminisztériumi szóvivő.

Jobbára a "kishalakat", a sofőröket fogják el, a szervezőket nem Forrás: Police Hungary

A Handelsblatt szerint kérdéses, hogy a német szövetségi rendőrség hatékonyan fel tud lépni az embercsempész hálózatok ellen, hiszen Németország a "végállomás", vagyis a német hatóságok csak a folyamat végén léphetnek akcióba. A szövetségi rendőrségnél azt mondják, hogy a hálózatokat a háttérből irányító emberekhez nemigen férnek hozzá, és így

csak a "kishalakat", az embercsempész járművek sofőrjeit, a bűncselekmények kivitelezőit fogják el

- írta az üzleti lap.

Az embercsempészeket 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik, súlyosabb esetekben - amikor nemcsak egyéni és "alkalmi" embercsempészetről van szó, hanem csoportosan, szervezett módon történik a törvénysértés - akár 10 év szabadságvesztés is lehet a büntetés.

A szövetségi rendőrség július közepén mutatta be a 2014-ben végzett tevékenységéről szóló jelentését. Adatai szerint az elfogott embercsempészek száma 2149 volt, ami 40 százalékos növekedés a 2013-ban regisztrált 1535-höz képest. A legtöbben német, illetve szíriai állampolgárok voltak, egyaránt 176 emberrel, utánuk pedig a magyar állampolgárok következtek, 169-en - áll a jelentésben.