A terrorizmus támogatásával vádolnak Törökországban két brit újságírót

Vágólapra másolva!
Terrorizmus támogatásának a vádjával bíróság elé állíthatnak két brit újságírót Törökországban. A délkeleti Diyarbakirban egy bíróság hétfőn azzal vádolta meg a két riportert és iraki tolmácsukat, hogy segítették az Iszlám Állam terrorszervezet tevékenységét és elrendelte letartóztatásukat.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Vice News internetes televíziónak dolgozó újságírókat a múlt héten vették őrizetbe Délkelet-Törökországban, ahol a török hadsereg műveleteket hajt végre a kurd lázadók ellen. A rendőrség névtelen feljelentés alapján állította elő őket, a leforgatott filmeket elkobozták.

Felháborító és bizarr

A Vice News beszámolója szerint először azt rótták fel nekik, hogy engedély nélkül forgatnak, majd a terrorizmus támogatásával gyanúsították meg őket, amit az újságírók ügyvédeik jelenlétében visszautasítottak.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet "felháborítónak és bizarrnak" minősítette a vádaskodást, és követelte az újságírók szabadon bocsátását.