Enyhítették a Traian Basescu elleni vádat

2015.09.02. 13:38

Gyanúsítottként jelentkezetett kihallgatásra szerdán a legfőbb ügyészségen Traian Basescu volt román államfő, aki ellen Gabriela Firea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt szóvivőjének feljelentése alapján, zsarolás gyanújával indult bűnvádi eljárás.

Basescu egy tavalyi televíziós nyilatkozatban azt mondta az őt folyamatosan támadó szenátorról, hogy jobban tenné, ha férje ügyeire figyelne, mert az általa vezetett polgármesteri hivatalban gyanús dolgok történnek, és lehet, hogy egy este már nem találja otthon. Arra utalt, hogy Gabriela Firea férjét bármikor letartóztathatják.

Felfüggesztették az eljárást

A szociáldemokraták szóvivője szerint azért tekinthető zsarolásnak Basescu figyelmeztetése, mert ő szenátorként az államfő családjának ingatlanügyeit vizsgáló parlamenti különbizottság tagja, s ezzel a kijelentéssel Basescu meg akarta félemlíteni őt. A legfőbb ügyészség már tavaly áprilisban közölte, hogy bűnvádi eljárást indított az államfő ellen, de azt felfüggesztette, amíg Basescu mentelmi jogot élvezett.

Traian Basescu tíz évig volt államfőForrás: AFP/Georges Gobet

Enyhítették a vádat

A volt államfő szerdán mintegy fél órát töltött a legfőbb ügyészségen, távozáskor pedig azt mondta: az ügyészek megváltoztatták a büntetőjogi besorolást: immár nem zsarolás, hanem fenyegetés gyanújával folyik bűnvádi eljárás ellene. "Lassan-lassan közelednek az igazsághoz" - kommentálta Basescu a besorolás enyhítését. A fenyegetést 3 hónaptól egy évig terjedő börtönnel vagy pénzbírsággal rendeli büntetni az új román büntető törvénykönyv, míg zsarolásért egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Mellette és ellene is tüntettek

Basescut - akárcsak márciusi, első beidézése alkalmával - hangoskodó demonstrálók tucatjai várták a vádhatóság épületénél: az egyik csoport mellette, a másik ellene tüntetett. A legfőbb ügyészség januárban közölte, hogy az elnöki hivatalból tavaly decemberben távozott Traian Basescu neve 68 bűnügyi aktában szerepelt az elmúlt tíz évben, és ebből hét esetben még vizsgálódik az illetékes vádhatóság.