A remény és a railjet Németországba visz

2015.09.11. 11:40

Van, aki azt sem tudja, merre megy; mindegy, csak Magyarországról el. Úgy tartják, Németországban a földi paradicsomba érkeznek – de legalábbis közelebb lesznek Skandináviához –, miközben a legtöbbjük még angolul sem beszél. Senki nem tudja, hogyan lehet őket integrálni, de Németországban kedvesen fogadják őket. Az Origo munkatársa Budapestről Münchenig kísért migránsokat.

Szerda reggel fél 7-kor álmos a hangulat a Keleti pályaudvar előtt, az aluljáróban néhány tucatnyian lehetnek, sátraik cipzárja még behúzva. Nem úgy bent a vágányoknál, ahol legalább 200 ember várakozik tömött sorokban, ki állva, ki ülve. Egyetlen céljuk van: feljutni a 7 óra 10-es müncheni railjetre. 

Nagy a tömegFotó: Vörös Szabolcs - Origo

Nagy nehezen átbukdácsolok a vágányok között a vonathoz – máshol nem lehet –, majd a kalauz igazít útba: „Abban a kocsiban, ahová az ön jegye szól, migránsok utaznak. Maradhat, ha ragaszkodik hozzá, de nem ajánlom.” 

Mindenki szeretne fölférni

Öt perccel a vonat indulása előtt hirtelen fellazul az addig keményen összezáró rendőrsorfal, a tömeg pedig rohan a hátsó két kocsiba. 

Irány Németország!Forrás: Origo

A vonaton a képzeletbeli határt a menekültek és a többi utas között egy rendőr alkotja. Győrnél aztán elszabadul a pokol, mind a hét kocsit elfoglalják a Vámosszabadiból jövő migránsok, még a folyosó is tömve van. Engem is körülülnek. 

Szabad az átjárás

Bécs felé közeledve izgalom lesz úrrá rajtuk. Már azokon, akik tudják, hova megy a vonat. Van ugyanis olyan, aki tőlem kérdezi, merre tartunk – van, aki többször is rákérdez: Germany? –, egy nő pedig a kezembe nyomja a telefonját, hogy beszéljek a vonal túlvégén ideges, tört németséggel próbálkozó bátyjával. „Juttassa el őt Düsseldorfig” – kéri a férfi, mire felvilágosítom, hogy épp Bécsben járunk, és csak Münchenig megyek. „Meddig szól a húga jegye?” – kérdezem az ismeretlent, és mire a Westbahnhofra érünk, kiderül, hogy csak odáig. 

Akkor még nem tudtam, hogy Magyarország volt az utolsó, ahol ellenőrizték a jegyeket. Mintha az osztrákok azt üzennék: ha ingyen is, de minél gyorsabban utazzatok tovább! Hegyeshalom után például egyetlen osztrák rendőr nem járta végig a kocsikat. 

ReménykednekFotó: Vörös Szabolcs - Origo

Szírnek lenni előnyös

A bécsi pályaudvaron töltött 20 perc alatt az emberek kétharmada kicserélődik, az újonnan felszállókat önkéntesek kísérik. „Szíria, Szíria" – hangzik mindenfelé, amikor azt kérdezik, honnan jöttek. A tolmácsok azonban fársziul és urduul beszélnek, egy közelemben ülő nő pedig balról jobbra ír. 

Mindegy is, mert nincs papírjuk. Hamar elterjedt, hogy a német kormány augusztus végén közölte, a szír állampolgárok esetében eltekintenek a dublini szerződés betartásától. Más kérdés, hogy a németek azóta magyarázzák, hogy ez nincs így, Szíriából sem fogadnak be mindenkit. 

MegérkeztekFotó: Vörös Szabolcs - Origo

Az egyik önkéntes arra kér, vigyázzak a körülöttem ülő családra, le ne szálljanak Münchenig. Megígérem, hogy így lesz, amiért cserébe útitársaim Leibniz keksszel kínálnak. 

Sankt Pöltennél három idős osztrák száll fel a vonatra, rezzenéstelen arccal továbbmennek a tömött kocsin, meredten szuggerálják a szembejövő ajtót – isten ments, hogy az arcukra írják a véleményüket! Még szerencse, hogy a szerelvény Bécsben vagy 15 kocsisra nyúlt, úgyhogy bőven van lehetőség „osztrák helyre” ülni.

A kekszes epizód után a körülöttem ülőkkel Linzig még méregetjük egymást, aztán kiderül, hogy a mellettem ülő srác tud angolul. 

Válassz: börtön vagy Szíria!

„Iránból jöttünk, ahol afganisztáni síita (hazara) menekültként éltünk” – kezdi a 29 éves Ali Reza, aki anyjával és húgával vállalkozott a Mesed–München útra, amit éppen egy hónapig tartott megtenni. 

„LED-kijelzőket terveztem, de Iránban az ilyesmit menekült nem végezheti, úgyhogy egy idő után feketén csináltam, de rájöttek, és válasz elé állítottak: ha még egyszer lebukom, börtönbe visznek, vagy Szíriába küldenek harcolni. Ekkor döntöttem úgy, hogy útnak indulunk” – meséli. (Irán saját maga is, de főleg dél-libanoni érdekeltségén, a szintén síita Hezbollahon keresztül tevékenyen részt vesz a szír polgárháborúban; e nélkül a síita kötődésű – alavita – Bassár el- Aszad elnök bizonyosan nem húzná már.) 

Muszáj feltennem az obligát kérdést: miért épp most jönnek? „Nem tudom, mi a helyzet a szírekkel, de ha van egy hullám a társadalomban, akkor 

mindjárt reális opcióvá válik a kivándorlás. 

Korábban több barátom is hívott Ausztráliába, de nemet mondtam. Most sem jókedvemből vagyok itt, hanem mert azt remélem, hogy egy olyan helyen élhetek, ahol az emberi jogok jelentenek valamit – mondja Ali, de a következő válaszából kiderül, nincsenek illúziói. – Ha visszatoloncolnak, akkor sem fogok szégyenkezni, mert legalább megpróbáltam.” 

Kösz, Mark!

Nem sokat gondolkodott azon sem, hogy mi volt a legrosszabb élménye az egy hónapos vándorúton: „Törökországban sokszor illegálisan közlekedtünk, Leszboszon pedig borzalmas volt. Aztán Macedónián és Szerbián keresztül elértünk Magyarországra.” 

A magyar hatóságok helyett tehát Ali inkább Mark Zuckerbergnek köszönte, hogy végül meglett a családja. 

Közben közeledünk Münchenhez, az egész kocsi felbolydul, mindenki elkezd tervezni. 

München HauptbahnhofFotó: Vörös Szabolcs - Origo

„Nem tudom elmondani, mit érzek most, mindig reménykedtem, hogy eljutok idáig. Hamburgba fogok menni, ott ismerünk valakit” – fogadkozik Ali, én pedig magamban a naivitásán mosolygok, mert a müncheni főpályaudvarra érve a rendőrség a railjetünkről leszálló több száz migránst akkurátusan sorba állítja – aznap összesen 6200-an érkeztek a bajor fővárosba –, hogy nem sokkal később az épület északi oldalán berendezett regisztrációs központba terelje őket. 

Riportunk következő részében a müncheni pályaudvaron uralkodó állapotokról olvashatnak, és Alival is találkozhatnak még.