Orbán Viktor nem várt helyről kap támogatást

Migrants walk toward the Croatian-Hungarian border during night after arriving at the railway station of Botovo, on September 22, 2015. Hungary has emerged this year as a "frontline" state in Europe's migrant crisis, with 225,000 travelling up from Greece
Sokáig jönnek még
Vágólapra másolva!
Az osztrák önkormányzati kampány élesedésével és a menekültügy újabb és újabb fordulatainak tükrében az osztrák Néppárt – a kormányzó nagykoalíció jobboldali, kisebbségi tagja – egyre határozottabb politikai irányt képvisel.
Vágólapra másolva!

Miután Reinhold Mitterlehner pártelnök és alkancellár bejelentette, hogy javaslatot tesznek a kormánynak a menekültstátusz időbeli korlátozására, a párt újabb javaslatokat fogalmazott meg a menekültügy ausztriai kezelésére. A párt olyan javaslatot készül a kormány elé vinni, mely korlátozza a befogadható menekültek számát, valamint a részükre járó támogatások mértékét is.

Reinhold Mitterlehner Forrás: AFP/John Thys

Nincs még törvényjavaslat

Az OVP által bejelentett javaslatok egyelőre még nem konkrét törvényjavaslatok: Werner Faymann kancellár a két koalíciós partner képviseletében a védelmi minisztériumot irányító szociáldemokrata Gerald Krugot és a néppárti Johanna Mikl-Leitnert bízta meg, hogy a javaslatcsomagot kidolgozzák és egyeztessék az érintett minisztériumokkal, valamint a pártokkal. A korábban elhangzott néppárti gondolat azt tartalmazta, hogy

a menekültstátusz ideiglenes legyen – maximum három év –, majd ennek elteltével vizsgálják felül,

részben a jogosultság miatt, részben azt áttekintve, hogy a menekültstátuszt élvező mennyire teljesítette az elvárható beilleszkedési normákat, a nyelv megtanulását, munkahely vagy képzettség megszerzését, illetve egyéb, pontosan megfogalmazott célokat. Josef Pühringer, Felső-Ausztria néppárti kormányzója azt is a javaslatba építené, hogy a családtagok csupán a három év elteltével kaphassák meg a menekültstátuszt. Ezzel a kormányfő nem ért egyet.

Még legalább 300 hivatalnok kell

A javaslatnak arra is ki kell térnie, hogy az intézményrendszert miképp kell alkalmassá tenni arra, hogy az ideiglenes menekültstátuszt kapó bevándorlók felülvizsgálatát hatékonyan és eredményesen, a menekültek számára méltó módon tudják elvégezni. Az első becslések szerint a bevándorlási hivatal jelenlegi 600 fős állományát további háromszáz fővel bővítenék, ám további fejlesztések is szükségessé válhatnak más intézményeknél. A kancellári hivatal jelezte, hogy támogatja a fejlesztéseket és a forrásokat is biztosítja.

Elhúzódó menekültválsággal terveznek

A tervezett intézkedések azt mutatják, hogy Ausztria hosszú távon gondolkodik, és tisztában van azzal, hogy a menekültügy akár évekig is elhúzódhat, ezért ki kell építeni azokat a rendszereket és intézményeket, amelyek biztosítják, hogy elkerülhetőek legyenek a mostani feszült napok, hetek a határon és más helyeken, ahova a menekültek megérkeztek.

Sokáig jönnek még Forrás: AFP/Stringer

Kampány van

Mindeközben természetesen zajlik az önkormányzati kampány, amelyben az immár a közvélemény-kutatásokban vezető osztrák Szabadságpárt folyamatosan a menekültekkel való keményebb bánásmódra figyelmeztet, és amelynek vezetője, a Faymann kancellárral a kutatásokban azonos népszerűségnek örvendő Heinz-Christian Strache egyre inkább Orbán Viktorhoz hasonló határozott hangot üt meg a nyilvánosságban is. Mind a néppárt aktivizálódása, mind a Szabadságpárt vezetőjének és bécsi polgármester-jelöltjének nyilvános kiállása a menekültek ellen és a kormány határozottabb intézkedésekre ösztönzése – a politikai verseny mellett – azt is mutatja, hogy a közhangulat Ausztriában is változóban van, és egyre többen helyezkednek elutasító vagy ellenséges álláspontra a menekültekkel szemben.

Már eddig is túl sokat tettek?

Egyelőre azonban ez a nézet még kisebbségben van az országban, bár a lakosság közel 45%-a gondolja, hogy Ausztria már eddig is túl sokat tett a menekültekért. Különösen igaz ez azokban az országrészekben, ahova a jövőben – nem kis részben a magyarországi kerítések megépítése miatt – nagyszámú további menekült érkezése várható. Elemzők ugyanakkor azt is jelzik, hogy a kampány végével és az indulatok nyugvópontra jutásával a hangulat is enyhülni fog: Ausztria aligha változtat radikálisan a megengedő, támogató és befogadó politikáján a menekültekkel kapcsolatban, ahogyan a lakosság nagy többsége is empatikusan viselkedik, és ezt várja kormányától is.