Egymilliárd eurót ad az EU a menekültek segítésére

Donald Tusk Jean-Claude Juncker EU csúcs
European Commission President Jean-Claude Juncker (L) and European Council President Donald Tusk address a press conference at the end of an extraordinary leaders' summit on migrants at the European Council in Brussels, September 23, 2015. AFP PHOTO/John Thys
Vágólapra másolva!
Egymilliárd euróval többet szán az EU a szíriai menekültek segítésére, a pénz nagy részét Törökországban akarják felhasználni. Novemberig felállítanák a hotspotokat, ahol segítenék az érkezők azonosítását és a menedékkérelmek elbírálását. Orbán Viktor hat ponttal érkezett a tanácskozásra, ezek közül ötből sikerült dűlőre jutni. A magyar kormányfő szerint azonban Európa határai továbbra sincsenek védve. 
Vágólapra másolva!

Egymilliárd euróval növeli az EU a szíriai menekülteknek nyújtott támogatást - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek szerda éjfélen túlnyúló, brüsszeli rendkívüli menekültügyi tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón.

Donald Tusk és Jean-Claude Juncker szerint jó hangulatú találkozó volt Forrás: AFP/John Thys

Tusk és a vele együtt az újságírók elé lépő Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egyaránt azt mondta, hogy a megbeszélés a vártnál sokkal jobb légkörben zajlott le, Tusk megfogalmazása szerint

November végéig létrehozzák a hotspotokat

Az egymilliárd euró egy részét az ENSZ világélelmezési programja keretében használják majd fel.

Tusk szerint

az Európába áramló menekülthullám legnagyobb része még csak most várható, és a nyitott ajtók politikáját át kell dolgoznia az uniónak.

A káosznak meg kell szűnnie a külső határokon - mondta.

Menekültek az olaszországi Lampedusa partjainál Forrás: AFP/Haditengerészet

A lengyel politikus hangsúlyozta: nem lenne tisztességes, ha a menekültek jelentette terheket kizárólag Olaszországra, Görögországra vagy más országokra hárítanák.

November végéig létre akarják hozni az úgynevezett hotspotokat,

ahol uniós tisztviselők segítenék a menekülteket fogadó országok hatóságait az érkezők azonosításában, menedékkérelmük elbírálásában. Ez Tusk szerint ugyan nem vetne véget a válságnak, de a helyes irányba tett lépés lenne.

Törökországot támogatnák

Az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a három hét múlva esedékes, soron következő EU-csúcsig még nagyon sok a teendő, de

Juncker elmondta, hogy az egymilliárd eurót a Szíriával szomszédos országokban, nagyrészt Törökországban tartózkodó menekültek javára kívánják felhasználni, de további pénzbeli támogatásra van szükségük a nyugat-balkáni országoknak is a migránskérdés kezeléséhez.

Hatból öt sikerült

Orbán Viktor a találkozóra egy hat pontból álló javaslatcsomaggal érkezett. A kormányfő a tanácskozás után úgy fogalmazott, hogy a magyar elképzelések közül ötben sikerült dűlőre jutni a rendkívüli csúcstalálkozón.

A magyar kormányfő azt is elmondta, hogy arról nem sikerült megállapodni, hogy ha Görögország nem képes megvédeni a határait, akkor azt az Európai Unió közösen tegye meg.

Szerinte azonban pont ez lett volna a legfontosabb az összes javaslat közül.

Ilyen értelemben tehát továbbra sincs védve Európa külső határa, és Görögországon keresztül továbbra is jönnek a nemzetközi egyezményeket megsértve illegális migránsok

- fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint ehhez a döntéshez hiányzott a szükséges elszántság, bátorság, határozott fellépés.

Ha nem tetszik a kerítés, átengedjük őket

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Magyarországnak két lehetősége van:

  • Vagy kerítéssel védi meg a zöldhatárt,
  • vagy ha ez nem tetszik, akkor képes arra is, hogy átengedje a migránsokat Ausztria és Németország irányába.
A határzár Röszkénél Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Ahogy fogalmazott, az osztrák kancellár egyértelműen azt mondta, hogy

ha csak kerítéssel tudjuk őket megállítani, akkor inkább engedjük őket.

Szerinte ezt kell majd megfontolnunk.