Az Uber ellen tüntettek a pozsonyi taxisok

Travis Kalanick, Uber, közösségi sofőrszolgálat
Travis Kalanick, az Uber alapítója
Vágólapra másolva!
Mintegy száz taxis tüntetett hétfőn délután Pozsonyban, lassú menetben átvonulva a belvároson az Uber alternatív személyszállító működése ellen és több más régebbi követelésük elérésének, köztük a fix fuvardíj bevezetésének az érdekében.
Vágólapra másolva!

A Pozsonyi Taxisok Úniója (ÚTB) nevű érdekvédelmi szervezet által jegyzett megmozdulás résztvevői Pozsony Ligetfalu városrészéből indulva vonultak a városközpontba. A mintegy két órán át tartó megmozdulás idején késésekkel közlekedett a tömegközlekedés, a taxis tüntetés lelassította a gépkocsiforgalmat is, de nem bénította meg azt.

A taxismenet szervezői még a menet elindulása előtt, ligetfalui gyülekezőhelyükön ismertették négy főbb követelésüket az újságírókkal. Ezeket - vezetőjüknek, Ondrej Wenzlnek, az ÚTB elnökének elmondása szerint - a legfőbb közjogi méltóságoknak, valamint a főügyészségnek is eljuttatták.

Travis Kalanick, az Uber közösségi sofőrszolgálat alapítója Forrás: Chris Ratcliffe/Bloomberg

A tiltakozásban résztvevő taxisok elsődlegesen a Pozsonyban ez év augusztusától hozzáférhető Uber szolgáltatás törvényességének felülvizsgálatát, illetve az Európa több országában már tiltott alternatív személyszállító szolgáltatás betiltását követelik. Követeléseiket azzal indokolják, hogy az Uber nem teljesíti a vonatkozó szlovák szabályozásban megállapítottakat, amivel törvényt sért, illetve diszkriminálja a hagyományos taxiscégeket, ugyanakkor ösztönzi a fekete gazdaságot.

"Ezek a sofőrök tulajdonképpen veszélyeztetik utasaikat, és

- mondta követeléseik ismertetése során Ondrej Wenzl.

Hozzátette: második jelentős követelésük egy olyan törvénymódosítás, amely lehetővé tenné, hogy az egyes városok önkormányzatai a helyi jellegzetességeket figyelembe véve

fix fuvardíjat, azaz egységes kilométer-tarifát vezessenek be a taxisok számára.

A taxisok továbbá azt kívánják, hogy az engedéllyel nem rendelkező feketézők kiszűrése érdekében az állami szervek szigorítsák meg az általuk végzett ellenőrzéseket, valamint azt is, hogy töröljék el a taxis minősítési vizsga megújításakor fizetendő illetéket.

Uber a telefonon Forrás: AFP/Andrew Caballero-Reynolds

A békés körülmények mellett és jelentősebb fennakadások nélkül zajlott megmozdulás szervezői már a taxismenet indulása előtt megerősítették: a mostani tüntetésük csak az első figyelmeztetés volt, amennyiben céljaikat nem sikerül elérniük, további, a mostaninál erőteljesebb nyomásgyakorló akciókat szerveznek.